fbpx

Konténerterminál épül Zalaegerszegen

Írta: Csomor Zsolt - 2021 február 23.

A Metrans 15,7 milliárd forintból létesít új vasúti-közúti logisztikai konténerterminált Zalaegerszegen. A Metrans Európa vezető logisztikai és szállítmányozási vállalatcsoportjának, a Hamburger Hafen und Logistik AG-nak (HHLA) a tagja.

 

Belépőponttá válhat Zalaegerszeg

Zalaegerszegen már most is komoly átmenő vasúti forgalom van: csak a Metransnak naponta 12-14 vonatja halad el a város mellett. Annak érdekében, hogy Zalaegerszeg legyen az adriai-tengeri kikötők felől a belépési pont Magyarországra Szlovákia, Csehország és Lengyelország irányába, a Metrans úgy döntött, hogy egy logisztikai bázist, egy konténerterminált épít ott. A Koper, Fiume és Trieszt kikötőiből érkező, illetve az oda tartó vonatok rendezésének helyszíne lesz a zalaegerszegi bázis – ismertette a sajtótájékoztatón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

 

metrans konténerterminál Zalaegerszeg
A magyar kormány 3,9 milliárd forintot biztosít a projekt megvalósításához. (Kép forrása: MTI)

 

Az új zalaegerszegi terminál megnyitását 2023-tól több lépcsőben tervezik, és mindent megtesznek azért, hogy a kivitelezést még idén elkezdhessék – mondta Kiss Péter, a Metrans csoport elnök-vezérigazgatója. Szerinte Zalaegerszeg várhatóan nagy jelentőségű csomóponttá fejlődik a jövőben a dél- és dél-kelet-európai, a trieszti, koperi és rijekai tengeri kikötők, valamint az európai piacok között húzódó közlekedési tengelyen. Az adriai korridor kiemelt kereskedelmi útvonallá válik, és ebben Zalaegerszegnek kulcsszerepe lesz.