fbpx

Önvezető targoncák bevezetésének receptje az ötlettől a kivitelezésig

Írta: Transpack-2021/I. lapszám cikke - 2021 március 21.

A cikk célja a gyakorlati tapasztalatok elemzésén alapuló „recept” biztosítása, ami leírja, milyen kritikus szempontokat vegyünk figyelembe a megvalósítás előtt.

„A megtérülés kiszámítása mellett az egyik legnagyobb kihívás a megfelelő koncepció kialakítása” – magyarázza Szentmiklóssy László, az ALEF Magyarország AGV üzletfejlesztési menedzsere. – Szeretnénk átfogó képet adni és felvázolni a legkritikusabb előkészítő tevékenységeket, valamint ezek felépítését és sorrendjét.

 

Szentmiklóssy László
Szentmiklóssy László
AGV specialista, ALEF Magyarország

 

Ötletfázis/ideális állapot

Mint általában a projektek esetében, a legfontosabb első lépés a „brainstorming”, vagyis ötletgenerálás szakasza a projekt terjedelméről. Az ötletelés alapja valamilyen igény a változtatásra, fejlődésre, de befolyásolja a vállalat vezetésének célja, illetve a már alkalmazott technológiai sajátosság. Nemzetközi vállalat esetén ebbe a fázisba érdemes és javasolt más országból partnereket vagy egyéb központi támogató szervezeteket bevonni vállalaton belül. Egyfajta interaktív „benchmarking” folyamatot kell lefolytatni, ez nagyban elősegíti a projekt megtérülési lehetőségeinek számbavételét – érdemes arra fókuszálni, hogy máshol hasonló területen milyen jól működő ötletek és technológiákat használnak, amit át tudunk venni –, tehát számunkra előnyös megtakarítási potenciált eredményezhet.

Például:

– Ha a raktárból gyártósorokhoz vezető targonca útvonalakon történő alapanyagellátás AGV-vel nem eredményez elegendő lehetőséget a pénzügyi célok eléréséhez, megfontolandó a projekt kiterjesztése más területekre, amelyek több megtakarítást eredményezhetnek, pl. selejt vagy késztermék kezelése.

– Egy másik lehetőség – tapasztalatok alapján ez az, ami leginkább működik – az, hogy az alap AGV rendszer terjedelmét egy olyan területre korlátozzuk, amely elegendő megtakarítást eredményez ahhoz, hogy elérjük az alaprendszer bekerülési költségét. Amely aztán egy későbbi lépésben kibővíthető úgy, hogy egyszerűen hozzá kell adni a járműveket anélkül, hogy az infrastruktúra további költsége jelentős lenne. Vegyük figyelembe, hogy a technológiát az elején a végfelhasználó oldaláról is meg kell tanulni, de utána sokkal gyorsabban jönnek a megoldások a gyors terjeszkedéshez.

Egy másik fontos tényező, egyben az ötletelési fázis eredménye a helyszín logisztikai koncepciójának vagy a helyszín ellátási láncának meghatározása legyen.

 

targonca

 

Jövőkép: logisztikai koncepció és ellátási lánc

Az ötletfázissal párhuzamosan elengedhetetlen egy új logisztikai koncepció létrehozása, amennyiben ez még nincs meghatározva. Ez kulcsfontosságú szempont, mivel nem lehetséges a kézi targoncák egyszerű lecserélése önvezető targoncákra, ráadásul, ha a helyszínen maradnak jelenleg is manuálisan végzett készletgazdálkodási munkafolyamatok, ezeket szinkronizálni kell.

Míg a targoncavezetők nagyon rugalmasak, a rakományokat szinte bármely helyzetben képesek kezelni, addig az önvezető targoncák mindig a beprogramozott helyeken veszik fel, és teszik le a terheket. Ráadásul ezeknek a lokációknak a kialakítására különböző, a technológiára vonatkozó követelmények is vonatkoznak. Bár a minimális követelmény a rakományok vagy anyagok szállítási útvonalainak meghatározása, érdemes a rendszert úgy kialakítani és elrendezni, hogy egy ideális állapotot határozunk meg, egészen az alapanyag átvétel és tárolástól a késztermék betöltés és rakodásig, hogy a lehető leghatékonyabb rendszert tudjuk meghatározni a legkevesebb AGV jármű használatával. Ez természetesen a megtérülést (ROR/ROI) növeli, miközben leginkább támogatja egy szinkronizált ellátási lánc elképzelését emberi beavatkozás nélkül. Ehhez a LEAN eszközök nyújtják a legmegfelelőbb formát.

 

AGV követelmények

 

Pénzügyi megtérülés/megtakarítási lehetőségek

A projektek pénzügyi kockázatainak kiértékelését helyi pénzügyi szervezetnek kell elvégeznie, vagy legalábbis jóvá kell hagynia. Ez biztosítja, hogy a számok megfelelnek a vállalat irányelveinek, valamint a lokális vagy regionális pénzügyi szabványoknak és követelményeknek. Mindazonáltal a pénzügyi tervek elkészítését a projektcsapatnak a helyi üzemeltetési csapat bevonásával érdemes elvégeznie, hisz elengedhetetlen megérteni és számszerűsíteni a projekt főbb mérőszámait a befektetés és a megtakarítások tekintetében. Ráadásul a technológiát ők fogják üzemeltetni, tehát hosszú távon a megtérülési eredményeket szállítani.

A megtérülési kalkulációnál két dologra kell összpontosítani: a megtakarítások beazonosítására, kiaknázására és a tőkebefektetés költségcsökkentésének lehetőségeinek azonosítására. A kalkulációk pénzügyi elemzése az intralogisztika területén bevezetett AGV-k tekintetében azt mutatja, hogy a megtakarítások nagyobb hatással vannak az ROR-re, mint ugyanannyi tőkecsökkentés.

A projektek pénzügyi kalkulációinál a következő elemeket kell figyelembe venni:

  1. Munkabér költségcsökkentés:
  2. Közvetlen/közvetett bérköltség meghatározása csapatonként: Az önvezető targoncák csökkentik a kézi munkaerő ráfordítás szükségességét. A csökkenés mértékét mérlegelni kell minden operatív csapat és műszak esetében. Figyelembe kell venni, hogy csak a meghatározott feladatokat fogják végrehajtani, nem végeznek ad hoc manuális munkát, pl. raklapkeresést, papírmunkákat, címkézést vagy takarítást, ezért erre tervet kell meghatározni, ha a telepítés után is fenn kell tartani.
  3. Jövőbeni bérköltség, infláció mértéke: A bérek folyamatosan növekednek. Ugrásszerű növekedése vagy egyes iparágakban, területeken a munkaerőhiány miatti veszteségek, kapacitáskiesés, termelési volumen elhalasztásának számszerűsítése. Esetleg, ha a munkaerőhiány miatt a feladatok kiszervezésre kerültek, ezek plusz költsége.
  4. Túlórára kifizetett költség és a bónusz kifizetések: az alkalmazottak hiánya/elfoglaltsága miatt az üzemeltetőknek fizetett túlórák az automatizálás révén csökkennek. Egyes helyeken bónusz rendszer van bevezetve, ennek átlagos értékét érdemes a teljes munkabér költségen felül számolni.
  5. A targoncavezetéstől eltérő tevékenységek költsége: A targoncavezetők számának csökkentése mellett további bérköltség csökkentésekre van lehetőség, ha meg tudjuk határozni, hogy milyen egyéb munkaerő ráfordítást eredményeznek a manuális raklapmozgatási folyamataink: – a csökkenő csapatméret csökkentheti a csapatvezetők számát,

 

AGV stratégia

 

– a készletnyilvántartás pontossága csökkentheti a manuális adminisztrációt. De vegyük figyelembe, hogy az AGV létrehozhat egy másfajta magasabb szintű munkát, amit karriertervezésnél érdemes figyelembe venni.

  1. Csapatonként a távollét és a vakáció lefedettségének bérköltség csökkentése: Megszüntethetők a vakáció és betegségek miatti hiányzások menedzseléséből fakadó bérköltségek.
  2. Termelékenységgel/ hatékonysággal kapcsolatos megtakarítások
  3. Időben leszállított áruk és a tervezhetőség csökkentik a veszteségeket: a nem időben érkező anyagok miatt a berendezések leállhatnak, költséges lehet az újraindításuk (vannak olyan technológiák, melyek 1 órányi állásidő vesztesége eléri a több ezer dollár értéket).
  4. Várakozó emberek: ha az utánpótlás nem érkezik meg időben a termelő sorra, a megrendelést áttervezik, így nem az eredeti mennyiség készül el, amit újra kell tervezni és extra állásidőt eredményez a termelő soron. Vagy kiszállításnál új fuvar szervezése okoz extra költséget.
  5. Túlmunka: a nem szabványosított munkamódszerek miatt bekövetkezhetnek a műszakok között túlmunkák, felesleges munkafolyamatok, melyek komoly költségként jelenhetnek meg.
  6. Képzési költségek
  7. Munkaerő-felvétel és juttatások költségei: ezek a költségek magukba foglalják az új alkalmazottak toborzási és képzési költségeit. A munka kiszervezése esetén a szerződött érték csökkenthető. Vannak olyan munkakörökhöz előírt jogosítványok, amik megszerzése szintén jelentős költség lehet, ha átképzésről van szó.
  8. Csökkenő tréning költségek a munkafolyamatok változása esetén
  9. Csökkenő tréning költségek a szervezet tudásának folyamatos fenntartása miatt (például biztonság, minőségbiztosítási képzés, járművezetői képesítés megszerzése stb.).
  10. Csökken az orvosi alkalmassági és orvosi ellenőrzések költsége.
  11. Eszközkölcsönzési költségek
  12. Berendezéskölcsönzési költség megszüntetése (pl. targonca bérlési díja, egyéb raklapmozgató berendezések díja): ha nem bérlik, hanem megvásárolják ezeket a berendezéseket, akkor a befektetés értékcsökkenését lehet figyelembe venni.
  13. Berendezések karbantartási költségei
  14. Csökkenő kopásból eredő karbantartási költségek (kiszámíthatóbb működés – indulásból/ ékezésből fakadó kopások): az önvezető targoncák működése kiszámíthatóbb, optimális indulás/megállás/kanyarodás stb. összehasonlítva a manuálisan üzemeltetett targoncákéval. Ezért az önvezető targoncáknak kevesebb a karbantartási igényük (vannak, amelyek több mint 15 éve üzemelnek, míg a kézi targoncák ritkán működnek 8 éven túl).
  15. Tárolási rendszerek karbantartási költségei
  16. Csökkenő költségek az állványok állapotának fenntartásánál: az önvezető targoncák jobb pontossággal (+/- 2 cm) helyezik a raklapokat a lokációkba, mint az ember. Csökken a raklapelakadás kockázata az állványokban, ezzel az elakadás, rongálás, sérülés megszűnik.
  17. Készletcsökkenés költségei
  18. A készlet csökkenthető a kiszámíthatóbb anyagmozgások miatt: a következetes szállítási folyamatok kiszámíthatósága elősegítheti a készletek csökkentését.

 

AGV raktárban

 

A szállítási csúcsok kisimítása, folyamatok és tárolási sztenderdek újragondolása gyorsabb fordulási sebességet és megtakarítást eredményeznek.

  1. Ütközésből eredő károkozások:
  2. Az önvezető targoncák 360 fokos biztonsági érzékelőkkel vannak felszerelve, hogy megakadályozzák a jármű és az emberek/épületek/állványok/termékek/tűzoltó berendezések sérülését. A manuális targoncák ütközései szomorú valóság minden telephelyen, és szerepet játszanak a jelentős balesti kockázatok kialakulásában.
  3. Az önjáró targoncák minden akadály előtt megállnak. Csökkenthetjük a targonca ütközés-felügyeleti rendszerekbe fektetett erőforrás költségeit.
  4. A rendszer bevezetésével kevesebb törött raklap keletkezik és kevesebb erőforrást kell befektetnünk a kivizsgálásokba, vagy a selejt kezelésbe. Azoknak, akik műanyag raklapokat alkalmaznak, növelni tudják a raklapok élettartamát és kevesebb cserét kell eszközölniük. Alacsonyabb biztosítási díjak lehetségesek a telepítés után, mert kevesebb anyagi kárt okoznak. Ez főleg bérelt raktárak esetében jöhet számításba.
  5. Biztonsági rizikók csökkenése
  6. Csökkenő állásidők a biztonsági események miatt.
  7. Csökkenő erőforrás igény a biztonsági események kivizsgálására.
  8. Csökkentett munkavállalói kártérítési/bírságolási lehetőség stb.
  9. Minőségbiztosítási problémák csökkenése

Az önjáró targoncák egy adott raklapot mindig egy kijelölt helyről, a vállalat irányítási rendszertől kapott helyre rakják le. A lerakási pontok nem választhatóak, így jelentősen csökken annak a valószínűsége, hogy egy raklapot rossz helyre raknak le. Vonalkódolvasókkal vagy egyéb azonosítást szolgáló technológiákkal is kiegészíthetőek annak igazolására, hogy a raklap helyes. Csökkennek az ütközések, a termék károsodásának valószínűsége.

  1. Csökkenő állásidő a minőségi események miatt
  2. Csökkenő erőforrásigény a minőségi események kivizsgálására
  3. Csökkenő anyagkeveredések mellett jobb visszakereshetőség
  4. Tőkebefektetés elkerülése

Létesítményekkel és berendezésekkel kapcsolatban csökkenthetjük a befektetés mértékét. Az új telephelyeken/a meglévő telephelyek bővítésénél, jelentős automatizáció esetén elkerülhetjük szociális helyiségek megépítését, például: öltözők, WC, étterem, kávézók, irodahelyiségek stb. vagy méretük csökkenthetőek.

 

AGV térkép

 

Hogyan lehet csökkenteni a projektköltségeket?

A felhasználó projekt csapatának meg kell határoznia az összes helyszíni igényt és elvárást, részletezve, hogyan képzelik el a rendszer működését az előzetes felméréseik alapján.

Legnagyobb költségtényező a járművek száma. Miközben a rendszert csúcsterhelésre kell megtervezni, a flotta méretét a minimumon kell tartanunk a költségek miatt. A PEAK terhelés ebben az esetben azt jelenti, hogy a rendszernek képesnek kell lennie azt a legnagyobb terhelést is átvenni, amely normál üzem közben előfordulhat egy adott időszakon belül: nem az évente egyszer előforduló csúcsokat értjük ez alatt!

A bonyolultabb rendszerek és a teljes rendszer részletes megértése érdekében, érdemes egy virtuális modellt létrehozni és szimulálni a rendszer működését, s a különböző opciókat elemezni.

 

A kivitelezés kritikus területei

Mint bármely más automatizálási rendszer esetében, itt is van néhány, a biztonságot szolgáló előírás és követelmény. Alapvető fontosságú, hogy a projekt legelső lépéseként megismerjük, hogy milyen előírások vonatkoznak a különböző típusokra. Ezeket a beszállító képes-e rendelkezésünkre bocsátani, és mi a felhasználó munkabiztonságért felelős szakértőinek elvárása, hiszen ezek az elemek jelentős hatással vannak a projekt időzítésére és a költségekre.
A rendszer műszaki korlátait általában a kezelt teher geometriája, a teher súlya, a fel- és lerakodási helyek geometriája határozza meg. Kulcsfontosságú a költségek szempontjából a műszaki tartalom fejlesztése, beleértve a rendszer bevezetését és a folyamatos (változás) menedzsmentet.

 

AGV szimuláció