fbpx

A vonalkód hazai nagyágyúja kapta „A szakmáért” életműdíjat

Írta: Sándor Ildikó - 2021 március 29.

Magyar Bélának, a GS1 Magyarország egyik Alapító tagjának és vezérigazgatójának adományozta a CSAOSZ Közgyűlése „A szakmáért” életműdíjat.

 

A szakmáért életműdíj Magyar Béla CSAOSZ

A szakmáért életműdíjat Magyar Bélának adományozta idén a CSAOSZ

 

Ma már a GS1 világszervezet magyar tagintézményét vezeti, de a kódokhoz és az azonosításhoz fűződő kapcsolata sokkal korábbra nyúlik vissza, hisz Magyar Béla már az 1984-es diplomamunkájában ia az akkoriban létrehozozz EAN rendszerrel foglalkozott. Az érdeklődés később sem váltott irányt, közreműködött Magyarország nemzetközi EAN rendszerhez történő csatlakozásának előkészítésében. A 80-as évek végén elsők között alapított – és irányított – vonalkódos azonosítással, illetve az EAN rendszerrel kapcsolatos tanácsadással foglakozó cégeket, amelyek ma is a piac aktív résztvevői. 1999-től az EAN, majd 2006-tól a jogutód GS1 Magyarország Kht. ügyvezető igazgatója, illetve 2008-tól a GS1 Magyarország Nonprofit Zrt. Igazgatóságának tagja és vezérigazgatója.

Kiemelkedő szakmai sikerei közé tartozik a Globális partnerinformációs rendszer (GEPIR), a Globális adatszinkronizációs hálózat (GDSN) és azElektronikus termékkód rendszer globális hálózatához való csatlakozás.

Vezetésével a GS1 Magyarország olyan fejlesztési projekteket valósított meg, mint pl. a GS1 Logger Staff és a Healthcare Barcode Survey App mobil alkalmazások, amelyek a rendszer használatának nemzetközi minőségfejlesztését segítik elő.

 

A szakmáért életműdíjat Magyar Bélának adományozta idén a CSAOSZ

 

Magyar Béla elsődleges célja a hazai szabványalkalmazók hazai szabványalkalmazók, illetve az együttműködő szolgáltatók részére olyan professzionális eszközrendszer kifejlesztése, mely biztosítja számukra a nemzeti, az európai uniós, illetve a globális infokommunikációs hálózati szolgáltatásokhoz történő integrációt.

Tagja volt a Vonalkód Egyesülés vezetőségének, a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség elnökségének, jelenleg ez utóbbi Felügyelőbizottságának tagja. Aktívan részt vett a a Csomagolási Világszövetség magyarországi programjának szervezésében.

 

A szakmáért életműdíj Magyar Béla CSAOSZ

„Amit csinálok, számomra nem munka, hanem a magam elé állított kihívások megvalósítása, ahol a mércét rohanó világunk jelöli ki. Életem versenyfutás, az idővel és a céljaim megvalósításával. Az „út vége” előtt ki akarom mondani: megérte!”