fbpx

Egy szendvics csomagolása miatt esett ki a pilóta

Írta: Csomor Zsolt - 2021 március 31.

A Forma-1-es visszatérése első versenyén Bahreinben egy szendvics csomagolása Fernando Alonso autójának hátsó fékcsatornájába keveredett. Mivel emiatt a fékek túlmelegedtek, kénytelen volt kiállni.

 

Csalódottsága ellenére élvezte a visszatérést

Csak a verseny utáni feltárást követően jött rá a csapat, hogy mi volt a valódi gond az autóval: egy eldobott élelmiszercsomagolás került a fékcsatornába – olvasható a racingline.hu oldalán.

 

élelmiszer csomagolás forma-1 kényszerkiállás
(Kép forrása: explica.co)

 

A beszorult csomagolás miatt Fernando autójának hátsó fékcsatornájában magasabb lett a hőmérséklet, ami a fékrendszerben kárt okozott. Emiatt biztonsági megfontolásból inkább kiintették – nyilatkozta Marcin Budkowski, az Alpine ügyvezető igazgatója.

Az Alpine tehát pontok nélkül hagyta el Bahreint, miután Esteban Ocon is csak a 13. lett. Rajta sem segített az, hogy gyengén ment az időmérőn, majd peches volt a sárga zászlókkal is, Sebastian Vettel pedig nekiütközött verseny közben. A francia pilóta ennyit reagált: “Sebastian felzárkózott a végén, majd nekem jött. Bocsánatot kért, mindannyian hibázunk, ilyesmi meg előfordul olykor.

Csalódottsága ellenére Alonso élvezte a visszatérését.