fbpx

Szakmai elismerő díjat vett át Seenger Viktor

Írta: Csomor Zsolt - 2021 április 19.

Az idei évben Pirityi László, Seenger Viktor és Ugrin András kapta az „A csomagolóipar haladásáért” Díjat. A Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség (CSAOSZ) 2016-ban döntött úgy, hogy „A szakmáért” életműdíj mellett ezt az elismerést  is odaítéli az arra érdemes szakembereknek.

 

Egyre több követelményt kell figyelembe venni tervezés során

Seenger Viktor a Than Károly Vegyipari Szakközépiskola elvégzése után a mai Óbudai Egyetemen szerzett papíripari mérnöki diplomát, később a Modern Üzleti Tudományok Főiskolán is tanult.

 

seenger viktor dunapack
Seenger Viktor, Dunapack Kft. (Kép forrása: Facebook)

 

27 éve – 1994 májusa óta – a Dunapack Kft. meghatározó munkatársa, konstrukciós tervező, grafikai és tervezési osztályvezető feladatköröket töltött be, jelenleg pedig technical key account menedzseri beosztását látja el. Hullámtermék-gyártó szakemberként úgy látja, hogy az áruvédelem ma már csak egyike a csomagolás kötelezően teljesítendő funkcióinak, egyre több követelményt kell a tervezés során figyelembe venni, ezek közül is a fenntarthatóság és a hatékonyság kiemelkedik

Az elmúlt közel három évtized alatt számos országosan ismertté és általánosan alkalmazottá vált hullámpapírlemez alapú konstrukciós megoldást fejlesztett ki – olvasható a CSAOSZ oldalán. Ezek közül is a polckész dobozszerkezeteket lehet kiemelni, amelyek a diszkontáruház-láncok rohamos fejlődésével óriási jelentőségre tettek szert. Ezzel az árufeltöltés idejét akár 50%-kal is csökkenthetik.

A saját és munkatársaival közös tervei alapján számos HUNGAROPACK díj és különdíj nyertese, csak az utolsó öt év eredménye: 2016, 2017, 2018 – Különdíj, 2019 – HUNGAROPACK Ipari Kreativitás díj, 2020 – Különdíj.

Az Óbudai Egyetemen rendszeresen kérik fel Záróvizsga Bizottságban való részvételre.

A CSAOSZ szakmai tanfolyamainak – és más szakmai rendezvények is – rendszeresen felkért előadója. Tudását a fiatal kollégáinak önzetlenül átadja.