fbpx

Vasúton szállították el a kivont harci járműveket

Írta: Csomor Zsolt - 2021 május 24.

A Magyar Honvédség a tatai alakulatának leadásra szánt, rendszerből kivont, elhasználódott, sok esetben mozgásképtelen BTR típusú páncélozott szállító harci járműveit vasúton szállították Nyírtelekre. A berakodást speciális targonca segítette.

 

vasúton targonca páncélozott harci jármű

 

Ilyen munkát még nem hajtottak végre a tatai katonák

A BTR páncélozott szállító harci járművek berakodása összetett, nagy odafigyelést és precíz kivitelezést kívánó feladat volt, amelyben a tatai katonák mellett az MH Katonai Közlekedési Központ, az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred és az MH Anyagellátó Raktárbázis is részt vett.

Az eszközöket speciális targonca segítségével emelték a pőrekocsikra. A munkát nehezítette, hogy ilyen jellegű berakodást eddig még nem hajtottak végre a katonák, így ez a mostani feladat teljesen új megközelítést kívánt – olvasható a Magyar Honvédség oldalán.

Az ország katonai szervezetei közül az MH 25. Klapka György Lövészdandár az egyetlen, ahol folyamatos az inkurrencia anyagok leadása, amely során a rendszerből kivont harc- és gépjárműveket szállítják a Magyar Honvédség központi raktárjaiba.

 

vasúton targonca páncélozott harci jármű

 

Képek forrása: Magyar Honvédség