Az építőipar erősödésének következtében megnövekedtek a vásárlói igények. A zsúfolt raktárak, a munkaerőhiány kezelése, valamint a vásárlói elégedettség növelése érdekében a Szatmári Kft. egy automata raktárra ruházott be.
Az ország egyik egyedülálló, hatsoros automata raktára
Reagálni kellett a megnövekedett vásárlói igényekre, mert a Szatmári Kft. az ország 36 áruháza mellett napi több száz kiszállítási pontot lát el úgy, hogy a teljesítést a túrajárattól függően akár a megrendelés másnapjára vállalja, ráadásul minimumtétel-korlát nélkül.
Az új munkavállaló gyorsan elsajátítja a szükséges ismeretet
Az építőipar erősödése odavezetett, hogy már a meglévő több 10 ezer négyzetméteres raktár-alapterületen is sűríteni kellett a készletet, emiatt a LOG-X Systems Kft. segítségével új, hatsoros automata raktárt építettek Jászberényben – nyilatkozta a Portfolionak Nyitó Róbert, az épületgépészeti, fürdőszoba- és konyhatechnológiai eszközök, gépek és kellékek forgalmazásával foglalkozó Szatmári Kft. kereskedelmi igazgatója
A LOG-X Systems rendszerének lényege, hogy a raktárépületben elhelyezett gépsor teljesen automatikusan válogatja össze, és készíti elő a kezelő számára a megrendelt termékállományt. Vagyis nem a kezelő megy az áruért, hanem azt a gép komissiózza, készíti össze. A folyamat elején és végén is méri, ellenőrzi a darabszámot, a súlyt és a magasságot.
Az automata rendszerrel csökkent a pontatlanul kiadott áru, ami növelte a vevőelégedettséget – hangsúlyozta Nyitó Róbert.
Képek forrása: JTTV
Összeállította: Csomor Zsolt