fbpx

Elektromos és hagyományos járművek közös flottakövetése

Írta: Szerkesztőség - 2021 június 06.

Sok szállítmányozó komolyan fontolgatja flottájának bővítését elektromos járművekkel, azonban a különböző típusú járművek együttes flottakövetése nagy kihívás. Erre kínál megoldást az Eurowag eFleet Management alkalmazása, amelynek segítségével közös platformon irányíthatók a flotta hagyományos és elektromos járművei.

 

naplemente autópálya kamion tehergépkocsi

 

Kifejezetten gyors növekedési ütem

Az uniós jogszabályok szigorú károsanyag-kibocsátás-csökkentést írnak elő a közúti fuvarozás számára. Súlyos büntetésekre számíthatnak majd azok a vállalatok, akik nem tartják be a kibocsátási határértékeket. A célok elérésének egyik kulcsa a flották elektromos járművekkel való bővítése.

 

út erdő applikáció flottakövetés

 

A szállítmányozó cégek már elindultak ezen az úton: míg öt évvel ezelőtt az Eurowag mindössze egyetlen partnere rendelkezett 3 db elektromos személygépkocsival, elektromos kamionja vagy kisteherautója egy sem volt, addig 2021-ben már 350 darab elektromos autó és 10 db e-kamion egészíti ki a hagyományos flottáját. A teljes kezelt flottához képest ugyan kisebbségben vannak ezek az új típusú járművek, de a növekedés üteme kifejezetten gyors – olvasható az Eurowag közleményében.

 

Átfogó flottakövetés

Az Eurowag eFleet Management szolgáltatása egy innovatív telematikai megoldás, amely egy kisméretű, az elektromos gépjárműbe telepített hálózati eszközből és egy szoftveres háttérből áll. Az eszköz kiolvassa a gépjármű adatait, és a szoftveres rendszernek továbbítja azokat. Ezzel átfogó információ nyerhető ki az elektromos flotta teljesítményéről, amivel az operátorok hatékonyan optimalizálhatják a működést.

A felhasználók minden információt megkapnak egyetlen képernyőn (Fleet Dashboard). Ezen látható az aktuális helymeghatározás, a sebesség, a még megtehető kilométerek száma, az akkumulátor állapota, parkolási idő, stb. A rendszer kijelzi a legközelebbi töltőállomásokat, és lehetővé teszi egyedi töltési preferenciák beállítását, amihez töltési költségelemzést is biztosít. A mobil alkalmazás valós idejű flottakövetést biztosít, és segít a gépjárművezetőknek az útvonal optimalizálásában.

 

elektromos autó töltés töltőállomás

 

A fejlett telematikai szolgáltatás lehetővé teszi az elektromos járművek integrálását a meglévő flottába, és hatékony megoldást kínál mind a fosszilis üzemanyagot használó, mind az elektromos meghajtású, valamint a plug-in hibrid járművek kezeléséhez. A minden gépjárműtípusra kiterjedő, átfogó nézet többféleképpen, többek között nagy fokú rugalmassággal és kényelemmel segíti a flottakezelők munkáját.

 

Képek forrása: Eurowag

Összeállította: Csomor Zsolt