fbpx

Megjelent az egyszer használatos műanyag termékek harmonizált jelölésére vonatkozó – 2020/2151 EC – végrehajtási rendelet

Írta: Transpack-2021/III. lapszám cikke - 2021 július 12.

Az Európai Bizottság az ígérthez képest közel fél éves késéssel, 2020. december 17-én jelentette meg az ún. „SUP” irányelv hatálya alá tartozó egyes, jelölésre kötelezett termékekre vonatkozó rendeletét. Azt azonnal javítási folyamat alá is vonta, így a helyesbített változat csak további negyedévvel később 2021. március 5-én került publikálásra.

 

always csomagolás

 

A jelölés legfontosabb célja tájékoztatni a fogyasztókat a műanyag jelenlétéről

Ismeretes, hogy a „SUP” irányelv 11 termékkörhöz hétféle rendelkezést állapított meg, jelen rendelet ezen intézkedések egyike, és négy termékkörre vonatkozik:

– egészségügyi betétek (párnák), valamint a tamponok és tampon applikátorok,

– nedves törlőkendők, azaz az előre megnedvesített kozmetikai és háztartási törlőkendők,

– dohánytermékek szűrővel, valamint azok a szűrők, amelyeket a dohánytermékekkel történő együttes használathoz hoznak forgalomba és

– az italpoharak.

A felsorolt első három termékkör esetében a csomagolást, míg az utolsó termékkör – italpoharak – esetében a terméket közvetlenül kell a figyelemfelkeltő piktogrammal ellátni. Habár a rendelet külön nem tér ki, de a szabályozás szellemisége alapján az italpoharak gyűjtőcsomagolása is jelölendő.

A jelölés legfontosabb célja, hogy tájékoztassa a fogyasztókat a műanyagnak a termékben való jelenlétéről és az adott termék esetében kerülendő hulladékártalmatlanítási módokról, valamint a szemetelés környezetre gyakorolt negatív hatásáról.

 

A csomagolás fogalma

A rendelet szempontjából a 94/62 csomagolási és csomagolási hulladék irányelv fogyasztói és gyűjtőcsomagolás definícióját kell alapul venni.

a) fogyasztói vagy elsődleges csomagolás, amely értékesítési egységet képez a végső felhasználó vagy fogyasztó számára a vásárláskor;

b) gyűjtő- vagy másodlagos csomagolás, amely a vásárlás helyén meghatározott értékesítési egységet foglal össze, amennyiben az egységeket ilyenként értékesítik a végső használó vagy fogyasztó részére, vagy amennyiben az csupán a polcok feltöltésének eszközéül szolgál az értékesítés helyén; azt a termékről a termék tulajdonságainak változtatása nélkül el lehet távolítani.

 

csomagolás jelölés tájékoztató

 

Nyelvhasználat

A jelölés tájékoztató szövegét azon tagállam(ok) hivatalos nyelvén vagy nyelvein kell megfogalmazni, ahol az egyszer használatos műanyag terméket forgalomba hozzák. Amennyiben a tájékoztató szöveget lefordítják a tagállamok másik vagy több más hivatalos nyelvére, a lefordított információt a jelölés alatt kell elhelyezni, és jól láthatónak kell lennie. A pohár külső felületének térbeli korlátai miatti kivételes esetekben a tagállamok másik vagy több más hivatalos nyelvére lefordított tájékoztató szöveg a jelöléshez a lehető legközelebb helyezhető el a poháron, ahol az jól látható.

 

Hatálybalépés és alkalmazás

A rendeletet 2021. július 3-tól teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó az Európai Unió valamennyi tagállamában.

 

A jelölés fajtái

A többféle termékkörhöz azonos színbeli és formai megjelenés mellett eltérő piktogramokat rendelt a jogalkotó.

A csomagolások és a részben műanyagot tartalmazó poharak esetében a jelölés többszínes (háttértől függően 3 vagy 4 színű) nyomtatása kötelező. A teljes egészében műanyag poharak esetében, amennyiben dombornyomás technológiát alkalmaznak, úgy egy- vagy kétszínes változatú lehet a jelölés. Gravírozott változat is lehetséges, ez esetben értelemszerűen nincs színhasználat.

 

A jelölés kialakítása

A jelölést külön effektek hozzáadása, a színek kiigazítása, retusálás vagy a háttér méretének megnövelése nélkül kell reprodukálni. A jelölést a tényleges méret mellett 300 dpi felbontás mellett kell reprodukálni. A nyomdamérnök végzettségű szerző meglátása szerint 300 dpi érték csak képeredetire vonatkozhat. Nyomtatási rácssűrűségre többnyire nem értelmezhető, hiszen a csomagolószer-gyártásban elterjedten alkalmazott nyomdatechnológiák rácssűrűségei (ami a nyomtatott kép élességét egyértelműen meghatározzák) 42# =~110 dpi, 60# = ~150 dpi, 72# = ~180 dpi értéket adnak ki.

A 10 cm2-nél kisebb felületű csomagolást (poharat) nem kell jelölni.

A jelölés két azonos méretű piros és kék négyzetből áll, amelyeket egymás mellett helyeznek el, valamint alattuk egy fekete téglalapból, amely az „MŰANYAGOT TARTALMAZÓ TERMÉK” vagy „MŰANYAGOT TARTALMAZÓ SZŰRŐ” vagy „MŰANYAGBÓL KÉSZÜLT” feliratok egyikét tartalmazza. A jelölés magasságának és hosszának aránya 1:2. A feliratot nagybetűvel (verzál) és Helvetica Bold betűtípussal kell feltüntetni. A betűméret legalább 5 pt és legfeljebb 14 pt lehet.

A betűméret az 500 ml-nél kisebb poharak esetében legalább 5 pt, a legalább 500 ml-es poharak esetében pedig legalább 6 pt. Amennyiben a fekete téglalapban további nyelveken is megjelenítik a tájékoztató szöveget, el lehet térni a jelölés maximális előírt méretétől. A következő CMYK színösszetevőket kell használni:

– fehér (C=0 / M=0 / Y=0 / K=0)

– fekete (C=0 / M=0 / Y=0 / K=100)

– piros (C=0 / M=90 / Y=60 / K=0) – kék (C=60 / M=0 / Y=0 / K=0)

 

csomagolás

 

A jelölés mérete

Amennyiben a csomagolás

– külső elülső vagy felső felületének;

– a szűrővel ellátott dohánytermékek esetében a csomagolási egység külső hátoldalának felülete, amelyen a jelölést elhelyezik, 65 cm2-nél kisebb a jelölés legkisebb mérete 1,4 cm × 2,8 cm (3,92 cm2).

Amennyiben a pohár

– az 500 ml-nél kisebb térfogatú, a jelölés legkisebb mérete 1,4 cm × 2,8 cm (3,92 cm2);

– a legalább 500 ml térfogatú poharak esetében pedig a jelölés minimális mérete 1,6 cm × 3,2 cm (5,12 cm2) lehet.

Minden más esetben a jelölésnek ki kell terjednie annak a felületnek legalább 6%-ára, amelyen elhelyezték, jelölés maximális előírt mérete 3 cm x 6 cm (18 cm2).

 

A jelölés elhelyezési szabályai – csomagolások esetében

A jelölést vízszintesen kell elhelyezni a csomagolás külső elülső vagy felső felületén attól függően, hogy melyik látható jobban. Amennyiben a legkisebb méretű jelölés nem fér el teljes egészében a csomagolás külső elülső vagy felső felületén, azt a csomagolás két oldalát használva két részben is el lehet helyezni, például:

– a csomagolás tetején és elején vagy,

– elején és oldalán attól függően, hogy melyik látható jobban.

Ha a jelölést a csomagolás alakja vagy mérete miatt nem lehet vízszintesen elhelyezni, 90°-kal elforgatható és elhelyezhető függőlegesen. A jelölést alkotó négyzetek nem választhatók szét.

Amikor a csomagolást az utasításoknak megfelelően nyitják fel, a jelölésnek nem szabad szétszakadnia vagy olvashatatlanná válni.

 

csomagolás rajz

A rajzok csak a fontosabb szabályokat szemléltetik (rajz: Pelczer Ágnes)

 

Gyűjtőcsomagolások jelölése

A csomagolás definíciójának értelmében a gyűjtőcsomagolások is jelöléskötelesek. A jelölési követelmények teljesítése nagy kihívások elé állítja a kötelezetteket, különösen a jogalkotó késlekedése miatt rendelkezésre álló kevés idő miatt.

CSAOSZ honlapjáról a jelölésváltozatok vektorgrafikus változatai többféle formátumban elérhetők és letölthetők.

 

Nagy Miklós