fbpx

Konténerválság 2023-ig: korai volt fellélegezni…

Írta: Kohout Zoltán - 2021 július 13.

Van elég, csakhogy a legtöbb rossz helyen van. Akkor a baj a világ konténer-logisztikájában, hogy ez már a gyártáson s a kereskedelmen túl a fogyasztók pénztárcáját is érinti. És még messze nem látni a végét.

 

Bezárt a világ, otthagyták a konténereket

Miután a világjárványban összeomlott a világkereskedelem, a gyárak és az országok „bezártak”, a nagy szállítmányozók csökkentették flottáik méretét, ám ezzel rengeteg üres konténert hagytak nagyobb részt a célkikötőkben, kisebb részt pedig mélyen a szárazföldön, a végcéloknál. Vagyis az üres konténerek az áruk felvevőpiacain halmozódtak fel, nem pedig ott, ahol szükség volna rájuk, a termelőknél. „Van árunk, amit azért nem tudunk kiszállítani, mert nincs elég konténer. Hat-nyolchetes késésben vagyunk, mert bár itt a termék, de nem tudjuk kihajózni a Távol-Keletre” – idézi a 444.hu a brit Hexstone kereskedőcég vezérigazgatóját, Ian Doherty-t a Shiptechnology hajózási szaklapból. Konténer persze van elegendő, már csak azért is, mert idén fellendült a világ konténertermelés: csak az első negyedévben 1,4 millió teu-konténert szállítottak le (ez 10 százalékkal több, mint 2020 utolsó negyedévében, és 21 százalékkal több, mint 2020 azonos időszakában). Csakhogy még a jelentősen felfutó termelés se tudja pótolni a hiányzó konténereket. A probléma ugyanis most már nem mennyiségi, hanem logisztikai: nem a darabhiány a baj, hanem a rossz elhelyezkedés – írja a portál.

 

konténer
Fotó: Andreas Gursky

 

Fékezi a világkereskedelmet, mindent megdrágít

A 6-12 méter, azaz a 20, illetve 40 lábas konténerek abszolút nélkülözhetetlenek a világkereskedelemben. Nemcsak a boltban vásárolható késztermékeket, hanem nyers- és alapanyagokat, alkatrészeket is szállítanak ezekben. Ez azonban azt jelenti, hogy a krízis immár a teljes termelési láncra is kihat: nemcsak a termelésre és a kereskedelemre. Felhajtja az inflációt, az áremelkedéseket, miután a konténerek bérleti díja, illetve maguk a konténerek is megdrágultak a bennük szállított termékekkel együtt.

 

Ördögi kör

Ezen a kereskedelem újraindulása sem javított, sőt, még tán rontott is. A már idézett Fossey szerint most főleg az okozza a problémát, hogy bár a szállítmányozók gyorsan tudják növelni kapacitásaikat nagyobb hajók beállításával, ez inkább csak fokozza a terhelést a kikötőkön, ahol enélkül is küzdöttek a sok rajtuk ragadt konténerrel. A nagyobb hajókat ugyan könnyű üzembe állítani, de a kikötői logisztikát működtetni, a rakodókapacitást növelni sokkal bonyolultabb. Nehéz munkaerőt találni, és kiképezni őket. A helyzetet súlyosbítja, hogy a jelentősen megnőtt kikötői rakodási idő miatt a szállítmányozók nem váratják a hajóikat, hanem inkább üresen küldik új áruért Ázsiába – ami ördögi kör, mert így még több üres konténer halmozódik fel a kikötőkben, ahol az addig felhalmozódottakkal se nagyon tudnak mit kezdeni. Hírek szerint a konténerválság még legalább az idén, de várhatóan a 2023-as év elejéig is gondokat okoz majd.