fbpx

Magyar találmány oldhatja meg a raklaphiányt

Írta: Csomor Zsolt - 2021 július 19.

Mivel az építkezésekhez sem áll már rendelkezésre elegendő fa, az anyagot raklapokra sem pazarolhatják, így már Európa-szerte jellemző a raklaphiány. Ez a gyártókra is komoly hatást gyakorol, és többletköltségeket okoz. A problémát a világszerte egyedülálló magyar innováció oldhatja meg: az ATTA papírraklap mindössze 5 kilogramm, de a hagyományos raklapok összes funkcióját képes ellátni.

 

Masszív, erős és strapabíró

A faraklap a II. világháború óta van velünk és azóta sokat nem is változott. Így mondhatni manapság is egy több mint 70 éves terméket és hagyományt használunk minden nap, fejlődés és innováció nélkül.

Manapság évente megközelítőleg 5 milliárd raklap van használatban a világon, ez tartja össze a globális ellátó láncot. Sokszor ezeket a fa raklapokat csak egyszer, egy útra használják, így naponta fák millióit vágják ki csak erre a célra.

 

tervezőasztal emberek csarnok ceruza
Nagy kivívásnak bizonyult a termékfejlesztés

 

Három éve nagyon száraz nyaraink voltak Európában, a szúbogár az utóbbi időben rengeteg kárt csinált, ezeket a fákat pedig nem lehet már rendesen felhasználni. Amerika es Kína a világjárvány utáni gazdasági fellendülésben nagyon erős építkezésbe kezdett és hajlandó drágábban is megvenni a faállományt Európából. Ha pedig már az építkezésre sincsen fa, akkor főleg egy raklapra már nem pazarolhatják el azt a faanyagot. Emiatt nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában is fizikai raklaphiány keletkezett.

A probléma megoldására álmodták meg az ATTA papírraklapot, az innováció pedig globálisan is egyedülálló. Az ATTA megjelenésében hajaz az 1991-ben alapított, a rakodólapok nyílt érdekszövetségi rendszerének fejlesztésére és magas minőségére fókuszáló Európai Raklap Szövetség (EPAL) által engedélyezett faraklapokhoz, és masszívabb, erősebb, strapabíróbb, mint bármelyik papírraklap a világon.

 

Minden raklappal megmentenek egy fenyőfát

A kizárólag magyar szakemberek által megálmodott ATTA papírraklap a 800 kilogrammos – jellemző – egységrakomány súlyát képes viselni állványon, a földön teljes alátámasztásnál pedig 3500 kilogrammos rakományt. A termékfejlesztés önmagában is nagy kihívás volt, de még nagyobb a mai kornak megfelelő automata gyártósor kifejlesztése, amely sorozatgyártásban képes elkészíteni a termékeket.

 

ember csarnok targonca raklap
Képek forrása: attapallet.com

 

Ez egy egyedileg fejlesztett technológia, amely úgynevezett szakaszos-lineáris gyártási elvre épül, felépítésében egy moduláris géprendszer. Hasonlítható az autógyártás folyamatához, ahol az egyes elemek külön előmunkálva készülnek el, és a folyamat végén összeszerelve, a kész raklap gördül ki a gépből.

Az ATTA papírraklapok zöld körforgásban készülnek: többszöri használat után ugyanúgy hulladék papírként kerülnek a reciklálási folyamatba – és lesz belőlük újrahasznosított hullámlemez –, majd akár ismét ATTA raklap.

A cég egyik fő motivációja az erdők megmentése attól, hogy a szükségesnél gyorsabban és nagyobb mértékben irtsák. Mivel 1 raklap körülbelül 1 fa felhasználást jelenti, így ha egy 20 cm-es csúcsátmérőjű és 4 méter hosszú rönkről beszélünk – ami már egy öregebb, 20-25 éves fa is lehet – akkor minden egyes felhasznált ATTA raklappal megmentenek átlagosan 1 fenyőfát, ami így tovább élhet és kötheti meg a légköri széndioxidot.

Az ATTA-n kívül tehát ma nincs más papírraklap, ami megfelel az összes technológiai és műszaki elvárásnak és nagy gyártási kapacitásban elérhető. A cég számára ugyanakkor nem a különböző papírraklapok jelentik a konkurenciát, szeretnék, ha több sikeres papírraklap-gyártó lenne a piacon és ezzel erősítenék ennek a terméknek az ekvivalens szerepét.