fbpx

Kiderült, ki hazánk legnagyobb vasútrajongója

Írta: Csomor Zsolt - 2021 szeptember 23.

A Vasúttörténeti Park Orient csarnokában tartották a Nagy Vasúti Kvíz döntőjét, ahol magyar és nemzetközi vasúttörténelemről és kulturális témákból összeállított kérdéssor várta azt a 10 vasútrajongót, akik a júliusi online elődöntőn jutottak tovább. A Dunakeszi Járműjavító és a TMH Hungary a 2021-es Európai Vasút Éve alkalmából szervezett versenyén Szánthó Áron magabiztosan nyerte el a „Legnagyobb Vasútrajongó” címet.

 

Szentpétervárra utazhat a nyertes

A Nagy Vasúti Kvíz döntőjének első részében a játékosoknak 20 feladványból álló, vasúti szakemberek által összeállított kérdéssorra kellett válaszolniuk. A legtöbb helyes választ adó két versenyzőre pedig ezek után újabb vasúti tudást mérő kör várt.

 

csarnok szék vagon ember
Szánthó Áron, a verseny nyertese (Kép forrása: THM)

 

Itt a felkészültség mellett a gyorsaság is számított, hiszen pontot az első helyes megfejtés ért. A szakmai zsűri tagjai Isabelle Tourancheau, a THM International munkatársa, Fejes Antal a Vasúttörténeti Park muzeológusa és Wein András, a Dunakeszi Járműjavító ügyvezető igazgatója voltak.

„Régóta szerettük volna összehozni a legnagyobb tudással rendelkező vasútrajongókat, erre kiváló alkalmat nyújtott az Európai Vasút Éve. Igyekeztünk izgalmas kérdéssorokkal készülni, és egy igazán szakmai, mégis szórakoztató eseményen kiválasztani Magyarország legnagyobb vasúti rajongóját” – mondta el Wein András.

 

csarnok szék vagon ember

 

Az ország legnagyobb vasútrajongójának főnyereménye egy utazás Szentpétervárra, ahol megtekintheti a világ egyik legnagyobb gyűjteményével rendelkező helyi vasúti múzeumot is – olvasható az infostart.hu oldalon. A második helyezett Panyik-Tóth János egy éves családi belépőt nyert a Vasúttörténeti Parkba, a harmadik legmagasabb pontszámot elérő Fábián Attila Balázs pedig a MÁV Railtours Kft. egynapos útját kapta elismerésül.