fbpx

Koronás logisztikai válság

Írta: Kohout Zoltán - 2021 szeptember 29.

A nyár végére rekordmennyiségű, összesen 73 konténerhajó került logisztikai-forgalmi dugóba a Los Angeles-i kikötő körüli vizeken. Arra várakoztak, hogy végre bejussanak a kikötőbe, hogy lepakolják róluk a szállítmányokat – írta a BBC.

A csúcs nem az első azóta, hogy a koronavírus-járvány felborította a tengeri szállítmányozás korábbi áramlását, rendjét. A nyár egy korábbi szakaszában még feleannyi hajó is elég volt ahhoz, hogy rekord nagy sorról szóljanak a hírek – számolt be a Telex. Az anomália súlyát az adja, hogy a Los Angeles és a Long Beach kikötőkön keresztül érkezik az USA-ba az országba áramló összes konténer közel fele, vagyis hatalmas forgalmat lebonyolító kikötőkről van szó.

Ideális esetben már az is ritka, hogy egynél több hajónak kell várakoznia a kirakodás előtt. A járvány persze az egész globális ellátási láncot megbolygatta, ezért olyan piaci folyamatokat – többek között áremelkedéseket – tapasztalunk, amilyenekre hosszú évek óta nem volt példa. A káosz a járvány hullámzásával csak mélyül: a lezárások alóli felszabadulás után most akkora a globális kereslet, hogy azzal képtelen lépést tartani a szállítmányozási ipar.

 

hajók
Fotó: Mari Tama / Getty Images North America / Getty Images via AFP