fbpx

Robotdiszpécser gyorsítja a taxirendelést

Írta: Csomor Zsolt - 2021 november 23.

A Főtaxi előként vezette be a hazai taxitársaságok közül a robotdiszpécser szolgáltatást. Az új informatikai megoldás főként azoknak az utasoknak jelent segítséget, akik csúcsidőszakban szeretnének telefonon taxit rendelni.

 

A robotdiszpécser jelzi a taxi várható érkezési idejét is

A Főtaxi mobilapplikációjával már nyár óta rendelhetők környezetkímélő, teljesen elektromos vagy hibrid meghajtású taxik is. Most újabb digitális újítást mutatott be a vállalat, hiszen bevezette a robotdiszpécser szolgáltatását. A fejlesztésnek köszönhetően a Főtaxi utasai taxirendelésüket – az ismert telefonszám felhívása után – az automatizált rendszer segítségével is leadhatják, így elkerülhető a különösen a csúcsidőszakokra jellemző várakozás.

 

taxi taxilámpa autó
Kép forrása: Üzleti Hírszerzés

 

A robotdiszpécser ezért külön telefonszámot is kapott: a Főtaxi csupa 2-esből álló hívószáma mellett az új szolgáltatás a +36 1 422 2253-as közvetlen telefonszámon is elérhető. A rendelésfelvételt segíti, hogy a gépi ügyintéző visszaolvassa a megrendelést, illetve azonnal tájékoztat a megrendelt autó érkezési idejéről is – olvasható a taxitársaság közleményében A vállalat taxirendelő applikációjához hasonlóan hamarosan a robotdiszpécseren keresztül is jelezhetők lesznek a speciális igények, például ha kombi, egyterű vagy állatszállításra is alkalmas gépjárműre lenne szükségünk.

„A kezdeményezés sikerét és hasznosságát jól mutatja, hogy immár a hozzánk befutó rendelések többségét digitális csatornákon, azaz a megújult mobil applikáción és a robotdiszpécseren keresztül kezeljük. Ezzel jelentős mértékben csökkenthetjük az ügyfélszolgálati rendszerünk leterheltségét, hogy utasaink még gyorsabb és magasabb színvonalú kiszolgálására összpontosíthassunk. Természetesen azok, akik ragaszkodnak az emberi hanghoz, továbbra is választhatják operátorainkat, akik a nap 24 órájában várják a hívásokat” – mondta Tárnai Julianna, a Főtaxi értékesítési vezetője.

 

Összeállította: Csomor Zsolt