fbpx

Most légy kreatív, itt az egységes dohánytermékdoboz

Írta: Barna Ferenc - 2022 január 10.

Sok vevő kérdőn néz az eladóra a dohányboltban, mikor megkapja a kért terméket, nem ismeri fel a szokott márkát; hatályba lépett a két és fél évet csúszott szabályozás: egységesítették a dohánytermékek csomagolását.

 

Régi és új csomagolású cigaretták
Egységesítették a dohánytermékek csomagolását, a „színes” változat el fog tűnni (Fotó: Horizont Média/Barna Ferenc)

 

Több mint hat éve beszélünk róla

Már 2015-ben bejelentették, hogy uniformizált cigarettásdobozok fognak a nemzeti dohányboltok polcain sorakozni, azonban ezt csak most, 2022. januárjában tapasztalhattuk meg. A jogszabály eredetileg 2018. májusára írta elő az egységes csomagolás kötelezettségét, de végül 2021. év végig kaptak haladékot a gyártók.

A vonatkozó rendelet szerint a gyártók 2022-től már csak az egységes külalakban megjelenő termékeket szállíthatják a forgalmazóknak, azonban a dohányboltok kaptak haladékot, hogy a 2021-ben megrendelt és átvett termékeket még árusítsák. Ez alapján januárban még találkozhatunk régi, „színes” csomagolással, de nem ez lesz a jellemző.

 

A csomagolás nem bontható meg

Dohánytermék (a darabonként értékesíthetők kivételével) csak eredeti csomagolási egységben vagy gyűjtőcsomagban hozható forgalomba. A dohánytermék a forgalomba hozatal során nem csomagolható át, nem bontható meg.

 

A csomagolási egység:

  • cigaretta esetében legalább 20 db, de legfeljebb 25 db cigarettát tartalmazó csomag;
  • szivar esetén darab vagy doboz;
  • szivarka esetén legalább 5 darabot tartalmazó doboz;
  • a fogyasztási dohány esetében a legalább 30 gramm, de legfeljebb 50 gramm (maradék nélkül tízzel osztható grammtömegű) téglalap alakú vagy álló tasak;
  • rágásra szolgáló vagy tüsszentésre szolgáló dohánytermékek esetében tasak vagy doboz.

 

A csomagolási egységen fel kell tüntetni:

  • dohánytermék típusát;
  • márkanevet (márkajelzést);
  • a márka alfajtáját (ha van);
  • a gyártói vagy forgalmazói minőséget;
  • származási helyet (ha nem az Európai Gazdasági Térségből származik);
  • darabszámot vagy tömeget;
  • füstszűrős termék esetén a „füstszűrő(s)” vagy „filter(es)” feliratot;
  • a gyártás időpontját és helyét (lehet kódolt megjelölés, melyből a gyártás helye és ideje megállapítható).

 

A cigaretta csomagolási egysége kizárólag téglatest lehet

A cigaretta csomagolási egysége kartonból vagy puha anyagból készülhet. A felpattintható vagy felhajtható fedélen kívül nem lehet rajta olyan nyílás, amely újrazárható.

Szembetűnően, kontrasztos háttérben, jól olvashatóan, eltávolíthatatlan nyomtatással, magyar nyelven fel kell tüntetni: az egyik és másik oldalon „A dohányzás halált okoz – szokjon le most!” és „A dohányfüst több mint 70 rákkeltő anyagot tartalmaz” általános figyelmeztetéseket, valamint a főoldalon a kombinált egészségvédő figyelmeztetést.

Az általános figyelmeztetés szövegét ki kell egészíteni a „Segítség a leszokáshoz: 06 80 200 493, www.leteszemacigit.hu” felirattal.

 

Régi és új csomagolású cigaretták
A külső formai és tartalmi követelményeket rendelet szabályozza (Fotó: Horizont Média/Barna Ferenc)

 

A csomagolási egység külső felületére vonatkozó előírások

  • színe a FORMULA GUIDE/solid matte színskálában PANTONE 448 M, matt;
  • nem tartalmazhat díszítő mélyedéseket, dombornyomást vagy egyéb díszítő elemeket;
  • nem tartalmazhat színezett vagy nem átlátszó ragasztóanyagot.

Mindennek köszönhetően a dohánytermékek megkülönböztetése nem egyszerű feladat, nagyon kell keresni a márka és egyéb feliratot a dobozon.

 

Alkalmazott jogszabály

A dohánytermékek előállításáról, forgalomba hozataláról és ellenőrzéséről, a kombinált figyelmeztetésekről, valamint az egészségvédelmi bírság alkalmazásának részletes szabályairól szóló, többször módosított 39/2013. (II. 14.) Kormányrendelet.