A csomagolóipar nagy reményeket fűzött a bioműanyagokhoz, mint a kőolajalapú műanyagok fenntartható alternatívájához. Valójában a bioműanyagok olyan előnyöket kínálnak, mint a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése és a fossszilis nyersanyagoktól való függetlenség. Mégsem történt meg a széles körű felhasználásuk, aminek egyik oka, hogy még mindig jelentős a bizonytalanság a bioműanyagok megfelelő alkalmazását illetően.
A globális műanyagpiachoz képest a bioműanyag gyártása még mindig elenyésző. A bioműanyagok a jelenlegi, évi 390 millió tonnát meghaladó műanyagtermelés kevesebb mint egy százalékát képviselik (European Bioplastics, Nova Intézet). A csomagolás a legnagyobb felhasználási területe (48%).
A csomagolások esetében előnyben kell részesíteni az újrahasznosítható anyagokat, a csomagolási rendeletben erre szigorú kvóták találhatók. A bioműanyag csomagolási hulladékok újrahasznosítása pedig sok kérdést vet fel. Az ártalmatlanításukra nincs egységes jogi szabályozás, és ez bizonytalansághoz vezet a fogyasztók körében. Különösen a „komposztálható” címke nem felel meg a valóságnak. A komposztálhatóként megjelölt termékek közül sok nem bomlik le teljesen a komposztáló létesítményekben, ami maradékanyagokhoz és minőségromláshoz vezet a keletkező komposztban.
Különbség a biológiai alapú és a biológiailag lebomló műanyagok között
A bioalapú műanyagok részben vagy egészben biogén alapanyagokból (pl. kukorica és cukornád) készülnek. A biológiailag lebomló műanyagok viszont olyan műanyagok, amelyek bizonyos körülmények között lebomlanak, és lebomlásuk során főleg szén-dioxidot és vizet hagynak maguk után. A bioalapú műanyagok lehetnek biológiailag lebomlók vagy nem lebomlók, mint például a bioalapú PET. Ezzel szemben a biológiailag lebomló műanyagok egyaránt lehetnek fosszilis- és bioalapúak.
A bioalapú és biológiailag lebomló műanyagok alapanyagai
A bioalapú műanyagok alapanyagai általában keményítőben és cellulózban gazdag növényekből származnak: például kukoricából vagy japánfűből (Miscanthus), esetleg olajos magvakból vagy fából. A biológiailag lebomló műanyagok hőre lágyuló keményítőből, cellulózból, lebomló poliészterekből és polilaktidból (PLA) készülhetnek. A polilaktid a tejsav polimere, amelyet keményítőből vagy cellulózból is nyernek. Egyes lebomló poliészterek előállítása néha kőolajalapú.
A bioműanyagok újrahasznosítása
A bioműanyag típusa (lebomló vagy nem lebomló) határozza meg az ártalmatlanítás módját. Míg a hagyományos műanyagokkal kémiailag azonos bioalapú műanyagok könnyen újrahasznosíthatók a meglévő újrahasznosító üzemekben, a biológiailag lebomló műanyagokat általában kihagyják az újrahasznosítási folyamatból, inkább elégetik. Ha mégis az újrahasznosító áramba kerülnek, fennáll annak a veszélye, hogy az újrahasznosított anyag minőségének romlásához vezet. Jelenleg nincs olyan uniós jogszabály, amely átfogóan foglalkozna a bioalapú, biológiailag lebomló és komposztálható műanyagokkal.
Bioalapú műanyagok újrahasznosítása
Egyes bioalapú műanyagok kémiai szerkezete megegyezik a fosszilis alapú megfelelőikével, és a válogatás és újrahasznosítás lehetséges a bevált eljárásokkal. Példa erre a bioalapú összetevőket tartalmazó PET-palack, amely a hagyományos PET-palackokkal együtt újrahasznosítható. Fontos, hogy az alapanyagok forrásától függetlenül az anyagában történő újrahasznosítás a lehető legmagasabb minőségű legyen. A jelenlegi gyakorlat szerint a bioalapú műanyagokat – amelyek kémiai szerkezete nem azonos a fosszilis alapú műanyagokéval – általában nem válogatják szét a válogatórendszerekben. Noha ezek közül a műanyagok közül sok hőre lágyuló – ezért elméletileg újrahasznosítható –, a kis mennyiség miatt nem gazdaságos ezeket a műanyagokat külön frakcióként válogatni és újrahasznosítani.
A bioalapú műanyagok nem fenntarthatóbbak, mint a hagyományos műanyagok
Az egyszerű tárgyak és csomagolóanyagok összehasonlító életciklus-értékeléseiből tudjuk, hogy a környezeti hatás nem javul jelentősen, ha az alapanyagok fosszilis helyett bioalapúak. Míg a hagyományos, fosszilis alapú műanyagok több szén-dioxidot bocsátanak ki (ami hatással van az éghajlatra), a bioalapú műanyagok ökológiai lábnyoma nagyobb savasodási és eutrofizációs potenciált, valamint nagyobb helyigényt mutat a nyersanyag-előállításhoz. Mivel a mezőgazdasági területek világszerte korlátozottak, verseny alakulhat ki az alternatív földhasználatokért, különösen az élelmiszer-termelés, a természetvédelem vagy a biomassza, energetikai felhasználása terén. Más a helyzet, ha például a mezőgazdaságból származó maradékokat bioalapú műanyagok előállítására használják fel. A hulladékanyagok felhasználása általában ökológiailag előnyösebb, mivel nincs szükség további földhasználatra. Ugyanakkor verseny van a mezőgazdasági hulladékok energetikai, anyagában és állati takarmányként történő felhasználása között is.
Biológiailag lebomló vagy komposztálható?
Egy anyag biológiai folyamatokkal, általában mikroorganizmusokkal vagy enzimekkel szén-dioxid és víz molekulákra bontható. Ennek időkerete nincs meghatározva. Ha azonban a komposztálható tulajdonságról van szó, akkor igen, mégpedig a DIN EN 13 432 szerint. A komposztálható és a biológiailag lebomló közötti különbség az időfaktor, de a környezeti feltételek is szerepet játszanak ebben. Míg a biológiailag lebomló azt jelzi, hogy ez a folyamat egy bizonyos ponton megtörténik, a komposztálható jelölés csak azokra a csomagolásokra vonatkozik, amelyekben a polimer tömegének 90%-a 180 napon belül szén-dioxidra és vízre bomlik. A komposztálható meghatározásakor azonban ismét különbséget kell tenni az iparilag és az otthon komposztálható között. Az ipari üzemekben általában magasabb a hőmérséklet, ami felgyorsítja a lebomlást. Mindenekelőtt azonban az olyan feltételek, mint a páratartalom, a hőmérséklet és a mikroorganizmusok típusa, sokkal meghatározottabbak és állandóbbak, mint az otthoni komposztban. Ez azt jelenti, hogy a környezeti paraméterek miatt ipari üzemekben konkrétan kiszámítható az anyag lebomlási ideje. A DIN EN 13 432 szabvány az ipari komposztálhatóságra vonatkozik.
Jelenleg az EU-ban nincs szabvány az otthoni komposztálhatóságra. A TÜV Austria azonban műszaki követelményeket határoz meg, amelyeknek megfelelve viselhetik az „Ok Compost Home” tanúsítványt.
Ami komposztálható, az biológiailag lebomló, de a biológiailag lebomló nem feltétlenül komposztálható.
Biológiailag lebomló műanyagok
A műanyagcsomagolást a sárga kukába vagy sárga zacskóba kell dobni. Ez vonatkozik a biológiailag lebomló műanyagból készült csomagolásokra is. Semmi esetre sem szabad a szerves hulladékgyűjtőbe tenni. Az összegyűjtött szerves hulladékból mezőgazdasági műtrágyát vagy például virágföld alapjául szolgáló komposztot állítanak elő. A biológiailag lebomló műanyagokból készült termékek csak részben bomlanak le, és szennyezik a megtermelt komposztot.
A biológiailag lebomló műanyagokból készült eldobható termékek nem kínálnak előnyöket. Az eldobható termékek rövid élettartamúak, és az újrafelhasználható termékekkel ellentétben szükségtelen hulladékot termelnek – függetlenül attól, hogy biológiailag lebomlanak-e vagy sem. Ha biológiailag lebomló, eldobható cikkek kerülnek a környezetbe, az hasonlóan negatív következményekkel jár, mint a hagyományos műanyagok bekerülése, ugyanis lebomlásuk több hónapig tarthat, a környezeti feltételektől függően. A legújabb kutatások szerint a biológiailag lebomló csomagolások használata nem kínál előnyöket a hagyományos vagy bioalapú műanyagból készült csomagolásokhoz képest. A stabil és tartós, hagyományos műanyagnak általában döntő előnyei vannak.
Az anyag, újrahasznosítással történő ismételt felhasználása jelentős ökológiai előnyöket kínál a biológiai lebomlás miatti esetleges anyagveszteséghez képest. Egyéb kritikus tulajdonságok a használat közbeni stabilitás, az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő anyagként való alkalmasság – ezek is kérdésesek a biológiailag lebomló műanyagok esetében. A biológiailag lebomló műanyagokon könnyen megtelepednek a lebomló mikroorganizmusok, amelyek potenciálisan szennyezhetik a terméket vagy az élelmiszert.
