Budapesten létesít fejlesztőközpontot a Formlabs

A 3D nyomtatókat gyártó, bostoni központú Formlabs Kft. 2 milliárd forintos beruházással Budapesten hozza létre az Egyesült Államokon kívüli első fejlesztőközpontját.


Forrás: DIGITAL TRENDS

A 3 év alatt 100 munkahelyet teremtő beruházáshoz a kormány 171 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt, közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón.

A 3D-s nyomtatók iparában a működés alapjául szolgáló szoftver fejlesztése jelenti a „királykategóriát": most ebben a szegmensben érte óriási megtiszteltetés Magyarországot és azokat a magyarokat, akik a 3D nyomtatók fejlesztéséből az elmúlt években kivették a részüket, hangsúlyozta Szijjártó Péter.

A Formlabs alkalmazásait, illetve az általa gyártott eszközöket használja a Boeing, a Tesla, az Apple, a Sony és a Gilette is, tehát a magyar fejlesztőmérnökök munkája a világ legismertebb termékeiben is nyomon követhető lesz a következő években.

A magyarországi leányvállalat 2018-ban alakult, de működésüket Magyarországon 2015-ben kezdték, a Form 2 nyomtató székesfehérvári gyártásával, amely azóta kategóriájában piacvezetővé vált, ismertette Tajti Ferenc, a Formlabs Kft. ügyvezetője.

A Formlabs vállalat 2011-es megalapítása óta elérte az 1 milliárd dolláros cégértéket, létszáma meghaladta az 500-at, bevétele pedig az évi 100 millió dollárt, adta hírül az MTI. Ebben a növekedésben nagy szerepe volt a magyarországi gyártásnak. Azóta a cég több mint 50 ezer nyomtatót adott el, amelyekkel az ügyfelek több mint 40 millió nyomtatást készítettek.

no