A Continental lépést tesz a környezetvédelemért

A Continental közösen dolgozott a Pyrolyx-szel a gumiabroncsokból származó ipari korom újra hasznosításán. Az együttműködés célja, hogy lehetővé tegyék az újrahasznosított ipari korom felhasználását a különféle gumiabroncsok gyártása során.


Forrás: Continental

A Continental és a Pyrolyx 5 évre szóló megállapodást kötött az abroncsgyártó cég üzemeibe történő ipari korom (rCB) beszállításáról. Ez a bejelentés fontos lépés afelé, hogy globális szinten fenntarthatóbbá váljon a gumiabroncs, valamint annak alapanyagainak gyártása, olvasható a Continental közleményében. A Pyrolyx több mint 3 millió leselejtezett abroncsot tervez újra hasznosítani, amelynek köszönhetően minden egyes Continental abroncsgyárnak évente legalább 25 millió tonna szén-dioxiddal lesz alacsonyabb a károsanyag-kibocsátása.

A Continental célja, hogy vásárlóit környezetbarát technológiával készülő, innovatív gumiabroncsokkal szolgálhassa ki úgy, hogy az abroncsaik a legmagasabb teljesítményt nyújtják a biztonság terén, hívta fel a figyelmet Musztrai Ferenc, a Continental Hungaria marketingvezetője.

A beszállítói megállapodás hozzájárul a Pyrolyx fejlődéséhez is, amely további üzemeket létesít Észak-Amerikában és Kelet-Európában. Ennek eredményeképpen a következő 5 évben az újrahasznosított ipari korom értékesítési mennyisége évi 10 ezer tonnára emelkedhet.

Ezeket olvasta már?

Tervezzünk csomagolást fenntarthatóan!
Habár egy termék előállításának környezeti hatása gyakran magasabb, mint a csomagolásáé, mégis az utóbbit ítéli meg negatívan.
Így készült a legújabb Transpack-táska (videó)
Dupláztunk a Sirha kiállításon.
Kisebb karbonlábnyommal az étteremben is
Egy új szalvétaadagoló rendszer a raktártól, a pulton át a vendég asztaláig segít a fenntarthatóságban.
No time to waste
A kerekasztal-beszélgetésen a csomagolóanyagok kezelésével kapcsolatos kihívásokról beszéltek.