Elektronikus hulladékok - Miskolcon tanácskoznak a V4-ek kutatói

Az elektronikus hulladékok feldolgozásához kötődő eredményeiket ismertetik, és a közös kutatási tennivalókról tárgyalnak a Miskolci Egyetemen a visegrádi négyek (V4 - Szlovákia, Magyarország, Csehország és Lengyelország) kutatói csütörtökön és pénteken - közölte a felsőoktatási intézmény az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint évente több millió tonnányi elektronikus hulladék keletkezik Közép-Európának ebben a térségében is használt telefonokból, számítógépekből, televíziókból, kidobott háztartási gépek vezérlőalkatrészeiből. Éppen emiatt nemcsak az fontos, hogy ez a hulladék ne károsítsa a környezetet, hanem az is, hogy minél többet visszanyerjenek a világpiacon csak drágán beszerezhető gyártási anyagokból. A visegrádi négyek kutatóinak együttműködése gyorsítja a felhasználási folyamatokat, olcsóbbá teszi a gyártást - olvasható a közleményben, amely arra is kitér, hogy a tanácskozás egyúttal záró rendezvénye a két évvel ezelőtt uniós pályázaton nyert 486 millió forintból megvalósult CriticEl projektnek, amelyet a Miskolci Egyetem földtudományi kara irányított. Ez a nemzetközi együttműködésben megvalósuló alapkutatás az Európai Unió nyersanyag-stratégiájával összhangban kereste a magyarországi és regionális együttműködést az unió által kiemelt, az európai gazdaság számára nélkülözhetetlen kritikus nyersanyagok - például antimon, magnézium, kobalt, fluor, ritka földfémek, germánium, tantál, grafit, volfrám - hasznosításában. A projekt két párhuzamos alapkutatással foglalkozott, az egyik az ásványi nyersanyagok körével, a másik pedig a hulladékokban rejlő lehetőségeket, a kiaknázásukhoz szükséges technológiák fejlesztését alapozta meg.

MTI 2014. október 9.

Ezeket olvasta már?

Mondom, mutatom, csinálom...
A CSAOSZ-életműdíjas Baka Éva arról, miért sír és miért nevet az egyik s másik szeme.
PPDexpo SignExpo 2017
MEGHÍVÓ! Tisztelt Partnerünk! A Transpack kiállító cég ezúton meghívja Önt a PPFest rendezvényre, amely a nyomdaipar, a csomagolóipar és a reklámdekoráció...
Dizájnerek figyelem!
Itt az A'Design Award & Competition nevezési felhívásaAz A'Design Award & Competition a világ legnagyobb zsűrizett design versenye, amelyet évente,...
Megjelent a megújult Transpack első száma!
Kedves Olvasóink!Egyik cikkünkben a PR témáját feszegetjük, megpróbálva rendet tenni a fogalmak között. Ebbe viszont annyira belejöttünk, hogy szétnéztünk a...