Hirdetés
(Timi) SIRHA

A lehetetlen is megvalósulhat!

Az új technológia képes gyorsabban és pontosabban elkészíteni mindenféle tárgyat a 3D-s nyomtatáshoz képest.

AKaliforniai Egyetem kutatói fejlesztették ki az új eljárást. A kutatók egy hagyományos vetítő és egy fényre megkeményedő folyadékot tartalmazó forgó konténer segítségével alig egy perc alatt képesek voltak megalkotni Rodin világhírű szobra, A gondolkodó kicsinyített mását.

 

A kutatócsoport új 3D-s nyomtatója nem kíván megtámasztást, és nagyon sima felületű tárgyak előállítására is képes. Ily módon az 1 centiméter magas tárgyakat kevesebb mint egy perc alatt képesek elkészíteni, ami sokkal gyorsabb, mint a rétegek egymásra helyezésével készülő nyomtatás. A módszerrel olyan szerkezetek is elkészíthetők, amelyeket bonyolult vagy lehetetlen megalkotni hagyományos 3D-s nyomtatókkal. A kutatók a laboratóriumban megalkották A gondolkodó szobor 1 és 4 centiméteres mását is, készítettek kicsiny hidat, fogmodellt is. A legnagyobb tárgy, amelyet eddig készítettek, 10 centiméteres, a legkisebb 0,3 milliméteres. A szakemberek most azt tanulmányozzák, milyen és mekkora tárgyak készíthetők az új eljárással. Elsősorban dizájnerek számára készült mérethű modelleken, fogimplantátumokon és gyógyászati protéziseken gondolkodnak.

 

Ezeket olvasta már?

Az anyaggyártónak és a kivitelezőnek kiemelten fontos a műszaki párbeszéd.
Markáns elmozdulás a „hagyományos” nyomtatástól a digitális és hibrid gépek, másrészt a csomagolóanyagok kisebb sorozatait gyártó megoldások felé.
Néhány év alatt vált garázscégből világszínvonalú vállalattá
A 100 százalékban magyar tulajdonú CraftUnique Kft. már több nemzetközi díjat is kapott
Magyar 3D nyomtató is bemutatkozott a Formnext kiállításon
A CraftUnique 3D nyomtató formájú standdal várta az érdeklődőket a frankfurti szakkiállításon.