A még zöldebb utazásért

Európa legnagyobb távolsági buszszolgáltatója alternatív üzemanyag-technológiába invesztál. A FlixMobility a tervek szerint a világon elsőként tesztel majd üzemanyagcellás buszokat távolsági viszonylatban.

A FlixMobility vonatjai és buszai nem csak színükben zöldek. A modern flottának és a magas kapacitásnak köszönhetően a távolsági busz a jelenleg elérhető egyik leginkább környezetbarát utazási mód.

André Schwämmlein a FlixMobility alapítója és ügyvezető igazgatója elmondta, hogy részt kívánnak venni a mobilitás jövőjének kialakításában. A modern FlixBus flotta már most is kifejezetten környezetbarát: távolsági buszközlekedéssel az autós utazás károsanyag-kibocsátásának közel 80 százaléka megtakarítható.

Ennek ellenére még fenntarthatóbbá kívánja tenni a vállalat az utazást. Miután forgalomba állítottak 3 teljesen elektromos autóbuszt, most a Freudenberg Technologies vállalattal együttműködve szeretnék létrehozni az első üzemanyagcellás meghajtású távolsági buszt, ami újabb mérföldkövet jelent majd a mobilitás történetében.

A Franciaországban és Németországban közlekedő első e-buszokat a BYD és Yutong kínai gyártók készítették. Az üzemanyagcellás technológia az európai buszgyártóknak is esélyt ad arra, hogy a fenntartható mobilitás jövőjének részesei legyenek. A gyártókkal való kezdeti egyeztetések már megkezdőtek a FlixBus üzemanyagcellás projektjével kapcsolatban.

Ezeket olvasta már?

Csomagoljunk környezettudatosan!
A STARFOL Plusz Kft. számos alternatívát kínál lebomló anyagú, komposztálható csomagolószerekre.
Tervezzünk csomagolást fenntarthatóan!
Habár egy termék előállításának környezeti hatása gyakran magasabb, mint a csomagolásáé, mégis az utóbbit ítéli meg negatívan.
Így készült a legújabb Transpack-táska (videó)
Dupláztunk a Sirha kiállításon.
Kisebb karbonlábnyommal az étteremben is
Egy új szalvétaadagoló rendszer a raktártól, a pulton át a vendég asztaláig segít a fenntarthatóságban.