„A sikernek nem titka van, hanem ára, amit meg kell fizetni!”

A Variola olyan nagyszabású cégeknek szállít, mint a Coca-Cola, a Vajda Papír vagy a DHL Magyarország. De nézzük is, hogy lett a cégből az egyik legnépszerűbb nemzetközi szállítmányozó vállalkozás!


30 évesen saját sikeres, nemzetközi szállítmányozással foglalkozó céget vezetni, azért ez nem mindennapi. Ehhez szerencsés csillagzat kell vagy inkább elhivatottság?

Természetesen elhivatottság, a csillagok mindenki felett ugyanolyanok. Világ életemben nagyon tudatos voltam, már gyerekként elhatároztam, hogy vállalkozni fogok. Egyesek űrhajósok akarnak lenni, mások autóversenyzők, engem már akkor is a cégvezetés érdekelt. Persze a Variola Zrt. sem egyik napról a másikra született meg. Sőt, kezdetben nem is gondoltam volna, hogy szállítmányozó cégem lesz. De így alakult és nem kaptam ezt sem készen, büszke vagyok arra, hogy a nulláról építettem fel a céget.

Ma már hatalmas logisztikai területet lefed a Variola és egész Európa szerte szállítunk, importot és exportot egyaránt - Müller Ádám cégtulajdonos

Honnan jött ez a nem mindennapi név, hogy Variola? Hiszen azt jelenti, fekete himlő.

Igen, valóban azt jelenti, de ez éppen a kezünkre játszik, mivel a Google szinte második helyen a himlő mellett a Variolát, mint szállítmányozási céget adja ki és valljuk be, ez elég jó marketingfogás volt részünkről. A variola, mint himlő egyébként úgy terjedt el Európa szerte, hogy az akkori fuvarozó és utazó szekerek szépen magukkal vitték, még pedig a kocsikra felmászott rágcsálók segítségével. Ilyen szempontból köthető a név a szállítmányozáshoz is, hiszen ezek is nagyrészt szállító szekerek voltak. Mindenképp érzelmet vált ki a név és a célunk az volt, hogy beszéljenek rólunk és ez az elnevezés, hogy Variola, szerintem ezt a hatást éri el.

Igazából elmondhatom, hogy a gazdaság szinte minden területén ott vagyunk, mozgásban vagyunk és szállítunk. Hiszen az élelmiszerektől kezdve a szaniter berendezéseken át egészen a bútorig mindent vállalunk. Nálunk nincs csúszás, nincs kifogás és nincs lehetetlen!

no