fbpx

Egész Európát meghódítaná az automata autókölcsönző

Írta: Csomor Zsolt - 2019 augusztus 12.

Lépnie kell a reptéri parkoló- és autómegosztó BeeRides startupnak, miután a 3 budapesti nagy bérautós cég bevette kínálatába Ferihegyet. A BeeRidesnak azonban más ütőkártyái is vannak, például tartós bérletbe vesz autókat, és mint az albérletért, fix díjat fizet értük.

Az ötletes BeeRides reptéri autómegosztó beruházott saját flottájába, így nemcsak az ügyfeleik által a parkolójukba tett, és bérlésre kijelölt autókat kínálják, de vadonatúj középkategóriás családi kombikat is, közölte MN-el a sikeres hazai startup.

A BeeRides alapötlete egyszerű és nagyszerű: aki saját gépkocsijával megy a reptérre, annak egy közeli parkolóban kell azt letennie, nem kevés pénzért. A BeeRides szerint jó lenne, ha a járművek nem vesztegelnének drága pénzért a murvás parkolókban, hanem mennének, miközben pénzt termelnének a tulajdonosoknak.

Nehézségek természetesen vannak. Az autós nem szívesen bízza másra gépkocsiját. A legnagyobb feladat, hogy mind a tulajdonosokat, mind a használókat biztosítsa róla, hogy tisztességes elbánásban lesz részük. A magyar piacon sok a koros, nem teljesen tökéletes műszaki állapotú jármű, amelynek nyűgjeit a tulajdonos kiismerte, de egy idegen bajba kerülhet.

A BeeRides legfontosabb hozzáadott értéke, hogy a bérlés és parkolás napi 24 órában működő, s teljesen automatizált folyamat. Gördülékenységét a menedzselt online piactér, az internetes szerződéskötés és fizetés, a garázsmesteri funkciók és a repülőtéren kihelyezett „okos kulcsszekrény” biztosítják. Ez utóbbi a legfontosabb BeeRides-fejlesztés, amiben szolgáltatása eltér a versenytársakétól, hiszen ellentétben a tradicionális autókölcsönzőkkel itt nincs sorban állás.

Az autótulajdonosokat és a bérlőket a bérbeadás ideje alatt teljeskörű casco biztosítás védi, meghibásodás esetén pedig professzionális közúti segélyszolgálat áll rendelkezésre. Sok fejtörés és módosítás után jött létre a ma használt automatizált folyamat, és ez segített abban, hogy Budapest után megnyithattak 3 német kölcsönzőt a frankfurti, a berlini és a düsseldorfi repülőtéren is.

Aki tartósan bérbe adja a BeeRides-nak az autóját, az havi fix, valamint a forgalom utáni jutalék jellegű jövedelmet kaphat.