fbpx

Magyar „gringók” mennek Prágába is

Írta: Kohout Zoltán - 2019 augusztus 28.

Megkezdte a külföldi terjeszkedést a hazai e-autószolgáltató.

Megvan a magyar elektromosautó-megosztó szolgáltatás első külföldi célpontja: a cég cseh piacra lépésével nemsokára már Prágában is lehet greengózni. A 2016-ban Budapesten debütált GreenGo elsőként vezette be az elektromos közösségi autózást Kelet-Európában. A kizárólag környezetkímélő és elektromos autókból álló flotta a kezdeti 45 járműről két év alatt 300-ra bővült, s ma nyolcszor annyian veszik igénybe az elektromos autóikat, mint az induláskor. A szolgáltatás immár Prága utcáin is elérhető teszt üzemmódban.

„Budapest után egy olyan városban szeretett volna szintén kizárólag elektromos járművekből álló flottát működtetni a GreenGo, amely a méret, a vásárlóerő és a piaci lehetőségek szempontjából is hasonló a fővárosunkhoz. Emellett elérhető távolságra van a magyarországi bázistól, és jó tanulságokkal szolgálhat a további terjeszkedéshez” – indokolja az irányválasztást Michaletzky Bálint, a GreenGo ügyvezetője. A közel 1,3 milliós lakosú Prágában a tervek szerint 2019 utolsó negyedévében indítja el az itthonival szinte teljesen megegyező szolgáltatását a cég.

A GreenGo járműveit a felhasználók percalapú díjazás mellett egy mobilapplikációval használják: a mobilapplikációval a felhasználók lefoglalhatják a nekik tetsző autót, választhatnak a töltöttségi szintjük alapján, ha nagyobb távolságra mennének, és folyamatosan nyomon követhetik az eltelt időt és a kapcsolódó költségeket. Az applikációban a korábbi bérlések visszaellenőrizhetők, így teljesen transzparens a felhasználás és a számlázás. Az ÁNTSZ légszennyezettségi adatai alapján Budapest számára fontos, hogy minél gyorsabban és minél nagyobb mértékben terjedjen el az elektromos autózás.

(forrás: comlab/greengo)