Pályázni lehet az ABB női mentorprogramjára
Az ABB Kft. immáron a negyedik egymást követő évben hirdeti meg műszaki egyetemi és főiskolai női hallgatók számára az „ABB mentorprogram női hallgatóknak” elnevezésű programját.
Az ABB Kft. immáron a negyedik egymást követő évben hirdeti meg műszaki egyetemi és főiskolai női hallgatók számára az „ABB mentorprogram női hallgatóknak” elnevezésű programját.
A flexóipar létezése sokak számára kézenfekvő, egyeseknek viszont az is meglepő, hogy van saját ipara.
– Korábbról kezdeném. Magyarországon sajátos cégstruktúra alakult ki a rendszerváltás után, amelynek a derékhadát a kis- és középvállalkozások, a…
Az MLSZKSZ szerint a 2015 óta megjelent logisztikai pályázatok nem tudtak olyan sikeresek lenni, mint a korábbi ciklusban kiírtak
A MEWA tavaly ünnepelte magyarországi leányvállalata tizedik születésnapját, és néhány hónappal később már az egyik legfontosabb díjjal ismerték el hazai tevékenységét.
Áprilisban a 2014-2020-as uniós ciklus pályázatainak 93%-a már gazdára talált, melynek fele már ki is lett fizetve – áll a Portfolio.hu által…
A február közepétől március elejéig tartó időszak alatt több változás is történt pályázati vonalon: új meghirdetések, felhívás módosítások,…
Lajkó Ferencet, a Waberer’s vezérigazgatóját választották az Év Menedzserének idén a Menedzserek Országos Szövetségének megmérettetésén.
A Széchenyi 2020-as pályázatok szépen lassan kimerülnek, vagy lezárásra kerülnek. A visszamaradt forrásokat – amennyiben lesznek ilyenek – vagy átcsoportosítják a népszerűbb jogcímekhez, vagy új jogcímekhez használják fel őket.
A Sirha Budapest csomagolóipari, sütő-, cukrász- és élelmiszeripari, szálloda- és vendéglátóipari, valamint gasztronómiai szakkiállítás 2018. február…
