fbpx

Aranyérmet hozott a báránygyapjús buborékcsomagolás

Írta: Kalmár Nárcisz - 2020 június 29.

Az idén hatodik alkalommal megrendezett EIT InnoEnergy PowerUp! verseny nemzetközi döntője az észt Woola győzelmével zárult, akik habszivacs, illetve más műanyagok helyett hőálló, ütésálló, komposztálható és nem utolsósorban környezetbarát báránygyapjú maradékokból gyártanak csomagolóanyagokat.

 

 

A győztes

Az eddig használhatatlan feleslegként kezelt, eldobott nyesedék gyapjak újrafelhasználásával éves szinten és országonként akár több száz tonna juhgyapjú kerülheti el a jövőben hulladéklerakókat. A múlt évben alapított vállalkozás az első hely megszerzésével kiérdemelte az Év kelet-és közép európai startupja címet is, továbbá az ezzel járó 50 ezer eurót, valamint lehetőséget arra, hogy a fejlesztő csapat bekapcsolódjon az EIT InnoEnergy üzletfejlesztési programjába, amely segítséget nyújthat nekik a termékük külpiacokra való eljuttatásában is.

 

Ezüstérem

A dobogó második fokára a Viezo léphetett fel. A litván startup vibrációs energiatermelő megoldásával a környezetszennyező elemek, akkuk használata váltható ki költséghatékonyan egyebek mellett különféle IoT (Internet of Things) eszközök meghosszabbított élettartalmú működtetésekor, illetve növelve az azok által továbbított jelek mennyiségét. A fejlesztők 10 ezer eurós pénzjutalomban is részesültek az ezüstérem mellé.

 

A dobogó harmadik fokán

A nemzetközi döntő 5000 euróval díjazott harmadik helyezettje a cseh Pocket Virtuality lett. Ők egy jelenleg egyedülálló, a kiterjesztett és a virtuális valóság (AR/VR) technológiákon alapuló, valós idejű kommunikációs platformot mutattak be, amelyen keresztül, elsősorban mérnöki, vagy intelligens városfejlesztéseket érintő ügyekben egyeztethetnek a különböző helyszíneken lévő szakértők egymással úgy, hogy az adott környezet virtuálisan leképezve megjelenik előttük.

A verseny közönségdíját a szlovén Troia munka hatékonyságot növelő, kiterjesztett valóság-alapú megoldása kapta.

 

Hazánk is jeleskedett

A PowerUp! fináléjában Magyarországot a műanyagokat bontó mikrobát fejlesztő Poliloop képviselte. A hazai csapat ezúttal díjat nem nyert, de megoldásuk továbbfejlesztésére minden lehetőség adott az EIT InnoEnergy, illetve partnerei tanácsadói, illetve vállalkozásfejlesztési programjain keresztül.

A hatéves múltra visszatekintő, az EIT InnoEnergy által szervezett energetikai verseny, a PowerUp jelentős mérföldkőhöz érkezett ebben az évben. Soha ennyien nem kapcsolódtak be ebbe a megmérettetésbe, mint most. Idén húsz kelet-és közép-európai országból 700 startup, helyi vállalkozás adta be a jelentkezését. Közülük végül 14-en jutottak be a nemzetközi döntőbe, amelyet online platformon tartottak meg június 25-én. A fináléban résztvevők az energiaoptimalizálás, energiahatékonyság, energiatárolás, mobilitás, körforgásos gazdaság és az okostechnológiák területéről hoztak és mutattak be új megközelítéseket, forradalmi megoldásokat.

Forrás: Szerző: EIT (Jövő Gyára)