fbpx

Modellfrissítés Kecskeméten

Írta: Szerkesztőség - 2016 június 14.

Mercedes-Benz CLA és CLA Shooting Brake

„A kecskeméti Mercedes-Benz gyár rastatti (Németország) testvérgyárunkkal együttműködve jelentősen hozzájárul a kompakt autók termelésének bővüléséhez. A modellfrissített CLA és a CLA Shooting Brake gyártásának megkezdésével ismét sikeresen teljesítettünk a kompakt autók világszerte működő gyártási hálózatán belül. A CLA, valamint CLA Shooting Brake modelleket a világ összes piacára kizárólag Kecskeméten gyártjuk” – hangsúlyozta Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetésének elnöke.

Az új lökhárító, a szériafelszereltség részét képező fekete gyémántmintás hűtőmaszk, valamint az új könnyűfém-felnik a modelfrissített CLA és a CLA Shooting Brake sportos és kifejező megjelenését erősítik. A belső tér is számos új elemet kapott, ide tartoznak az új üléshuzatok és díszítőelemek, valamint a krómozott kezelőszervek. A csúcstechnológiás LED-fényszóró, a HANDS-FREE ACCESS (a kéz használata nélküli csomagtér nyitás), valamint az okostelefonok bővített felhasználási lehetőségei igény szerint növelik a biztonságot és kényelmet. A CLA 180 d BlueEFFICIENCY Edition a maga 80 kW (109 lóerő) teljesítményével és 89 g/km CO2-kibocsátásával a hatékonyság új bajnoka. A CLA 45 4MATIC AMG coupé és a Shooting Brake modellek külső megjelenésükben még dinamikusabbak lettek, és a belső terük is magas minőségérzetet nyújt: 280 kW (381 lóerő) maximális teljesítménnyel és 475 Nm forgatónyomatékkal ezek a modellek a kategória legjobb teljesítményű gépjárművei közé tartoznak.

 

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. közel 4.000 munkavállaló számára biztosít munkahelyet. 2015-ben a kecskeméti gyár több mint 180.000 kompakt autót gyártott. Az első Magyarországon is gyártott termék 2012-től a B-osztály volt; míg 2013-ban a négyajtós CLA coupé, illetve 2015 januárjában a CLA Shooting Brake gyártását is megkezdte a kecskeméti gyár. Külön büszkeség, hogy ez utóbbi két típust kizárólag itt Magyarországon gyártják az egész világ részére.