fbpx

Típustesztre indulhat a KISS motorvonat

Írta: Csomor Zsolt - 2019 július 19.


Forrás: MTI

Kigördült a MÁV-Start megrendelésére készült első nagykapacitású KISS emeletes motorvonat a Dunakeszi Járműjavító gyártócsarnokából kedden. (MTI)

A MÁV-Start közbeszerzési eljárás keretében kötött keretszerződést a Stadler Bussnang AG vasúti járműjavítóval 2017 áprilisában 40 darab KISS motorvonat szállítására. A MÁV-Start az első ütemben 2018-ban először 11 darabot, majd 2018 végén további 8 darabot hívott le, a fennmaradó 21 lehívásának előkészítése folyamatban van.

Az első körben lehívott 11 darab KISS motorvonat 2020 februárjától állhat forgalomba a váci és a ceglédi elővárosi vasútvonalon, majd további 8 emeletes motorvonat érkezik 2021 elején, olvasható az MTI hírében.

Az ünnepségen Peter Spuhler, a Stadler Rail AG igazgatósági elnöke úgy fogalmazott, büszkék arra, hogy Magyarország kilencedik országként rendelt emeletes motorvonatot cégüktől. Felidézte, hogy Szolnokon és Pusztaszabolcson végrehajtott mintegy 80 millió eurós beruházásuk révén 500 embert foglalkoztatnak Magyarországon.

A Dunakeszi Járműjavítóban 2 darab KISS emeletes motorvonat készült el eddig, amelyek a napokban indulnak típustesztre. A szerződés szerint az első körben lehívott 11 darab KISS emeletes motorvonatnak 2020 februárjában kell forgalomba állnia, amelyhez járművenként üzembehelyezési engedély szükséges.

Az emeletes motorvonatokat korszerű utastájékoztató rendszerrel, légkondicionált utastérrel, WIFI-vel, mobiltelefonok és laptopok töltésére alkalmas hálózati csatlakozókkal, valamint korszerű kamerarendszerrel szerelik fel. A járműveken három hagyományos és egy mozgássérült WC lesz, a multifunkciós terek pedig négy kerekesszék, illetve 12 kerékpár vagy 5 babakocsi szállítására alkalmasak.