fbpx

Újrahasznosított csomagolásba fektet a Coca-Cola

Írta: Csomor Zsolt - 2019 október 18.

A papírpalack mellett kísérleti jelleggel olyan palackokat is készítettek, amik tengerpartról begyűjtött műanyagszemétből készültek.

Tavaly hirdette ki a Coca-Cola a Hulladékmentes Világ stratégiáját. A cég vállalta, hogy 2025-ig 100 százalékban újrahasznosíthatóvá teszi csomagoló-anyagait, 2030-ig pedig a felhasznált csomagolóanyagok 100 százalékának megfelelő mennyiséget hasznosít újra. A Coca-Cola most közleményben jelezte, hogy alapítóként csatlakozik a Paboco nevű cég innovációs közösségéhez, és együtt dolgoznak a papírpalackok kifejlesztésén.

A közlemény szerint egyelőre az elsőgenerációs papírpalack külső rétegéhez használ újrahasznosítható papírt, ami biztosítja a palack szerkezeti erejét és struktúráját. Ehhez a belső bevonat úgy csatlakozik, hogy szét lehessen választani a két réteget, ezáltal lehetővé téve az újrahasznosítást.

A technológia további fejlesztésének következő lépése egyrészt a nagyüzemi gyártás kialakítása, másrészt a teljesen körkörös palack létrehozása. Ennek belső rétege is bioalapú, még inkább újrahasznosítható papírrostokkal annak érdekében, hogy amennyiben a palack véletlenül mégis a természetben végezné, ott a környezetre ártalmatlanul tudjon lebomlani.

Az újrahasznosítás más területén 300 példányban készült olyan mintapalack, ami a tengerben felgyülemlő szemétből készült. A kísérleti jelleggel gyártott, egyelőre nem kereskedelmi forgalomba szánt palackok 25 százalékban a Földközi-tengerből és a tengerpartról begyűjtött, majd újrahasznosított műanyagot tartalmaznak.

Forrás: Coca-cola/Paboco