Egészségünkre vagy mégsem? Mikroműanyagok a vizeinkben

Írta: Sándor Ildikó - 2021 augusztus 11.

A világszerte előállított műanyagok mintegy 40%-a még a gyártás évében hulladékká válik. A hagyományos műanyaghulladékok jelentős része bekerül a vizekbe, ahol valós biológiai lebomlásuk nem történik meg, ez is hozzájárul a mikroműanyag-szennyezettségünkhöz. Ma, a műanyagmentesség elleni harcok és törvények korában lássuk, mit is jelenthet ez a szennyezés!

 

PET mikroműanyag
Mi alapján válasszunk? A víz vagy a palack tartalma fog dönteni?

 

A napjainkban egyre nagyobb súllyal jelentkezik a műanyaghulladékokkal terhelt vizek ügye, amit fokozott tudományos érdeklődés is övez (bár a vizsgálatok inkább a tengeri környezet állapotának analizálására fókuszálnak, az édesvizek kevesebb figyelmet kaptak).

A Kaliforniai és a Georgiai Egyetem, valamint a massachusettsi Óceánkutató Intézet munkatársainak elemzése szerint 1950 és 2015 között 8,3 millió tonna műanyagot gyártottak. Ennek a gigantikus mennyiségnek kis része kerül a szemétégetőbe vagy újrafelhasználásra, nagy része szemétlerakókban fekszik, vagy a természetben, a tengerekben, óceánjainkban lebeg. Hogy mennyi, arra nincsenek pontos adataink, az viszont egészen pontosan tudható, hogy több hulladéksziget is lebeg az óceánban, amelyből a legnagyobb Hawaii és Kalifornia között található. Mérete a becslések szerint hazánk területének több mint hétszerese.

 

Az ellenség neve: mikroműanyag

A mikroműanyagok nevük alapján apró – 5 mm-nél kisebb – műanyagdarabok, azonban méretüktől függetlenül jelentőségük korántsem kicsi. Az elsősorban UV sugárzás hatására a nagyobb hulladékokból a környezetben elaprózódással keletkező részecskéket másodlagos mikroműanyagoknak, míg az eleve ilyen méretűrre gyártott termékeket elsődleges mikroműanyagoknak nevezzük.

A mikroműanyagok ökotoxikológiai veszélyei napjainkra egyre inkább körvonalazódnak, azonban átfogó kozkázatbecsléssel kapcsolatos megállapításokat a megfelelő mennyiségű adat hiányában, illetve a különböző kutatócsoportok által alkalmazott eltérő mintavételi és mérési módszerekből adódó összehasonlítási problémák miatt egyelőre nem lehet tenni. A vizsgálódást tovább nehezíti az a tény is, hogy a tengerek esetében használt, széles körben elterjedt planktonhálós mintavételi módszer az édesvizek esetében nem alkalmazható megfelelő hatékonysággal – olvasható az Innovációs és Technológiai Minisztérium ITM FV-I-19-18-C jelű pályázatára készült tanulmányban. A probléma megoldása érdekében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Természeti Erőforrások Megőrzése Intézete (korábban Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézet) – a WESSLING Hungary Kft. szakembereivel karöltve – egy szabványosításra alkalmas mintavételi eljárást dolgoz ki.

A mikroműanyagok koncentrációját a Duna és a Tisza víz-gyűjtőjén kijelölt mintavételi pontokon (Észak-Duna, Dél-Duna, Rába, Ipoly, Eger-patak, Nagy-morotva, Tisza) vizsgálták a szakértők. A minták elemzése alapján elmondható, hogy az Ipolyban vannak a legalacsonyabb, míg a Dunában a legmagasabb számban jelen a mikroműanyag részecskék. Tehát már az édesvizeket sem kíméli a szennyeződés, ahogy erről már korábban is írtunk.

Mikroműanyag, hal
Forrás: https://www.nationalgeographic.org/encyclopedia/microplastics/

 

Melyik a bűnös?

A vizsgálatok arra a fontos tényre is rávilágítottak, hogy a legnagyobb mennyiségben gyártott, jellemzően rövid életciklusú műanyagok, vagyis a polietilén, a polipropolén és a polisztirol részecskéi a leggyakrabban kimutatható mikroműanyagok. A felsorolás az Ipoly és a Rába tekintetében kiegészül a különböző precíziós alkatrészekhez- és elektronikai termékekhez használt polyoximetilénnel, illetve a játékokhoz, műszerfalakhoz alkalmazott akril-nitril-sztirollal is.

 

És még nincs vége

A tisztítandó szennyvízben levő mikroműanyagok jelentős része a szennyvíztelepeken visszatartásra kerülhet és bejuthat a szennyvíziszapba. Ezen anyagok mezőgazdasági hasznosítása mellett a mikroműanyagok további veszélyeket rejthetnek, így fontos a jövőben a szennyvíziszapokat, szennyvíziszap komposztokat is vizsgálat alá vetni.

 

PET mikroműanyag
Ellenséget csinálunk a PET-palackból

 

Az vagy, amit megeszel?

A Duna mikroműanyag-szennyezettségéért olyan műanyagok – a polietilén és a polipropilén – felelősek, amelyek jellemzően az egyszer használatos csomagolóanyagok alkotóelemei is. Ami biztosan megállapítható: a csapvíz mikroműanyag-szennyezettsége jóval kisebb, mint az eddig vizsgált palackozott ásványvizeké. Ezt egy 2018-as kutatás eredményére hivatkozva állítják, amelyben 9 országból összegyűjtött 259 palackozott vizet vizsgáltak. Literenként 325 részecskét találtak az eldobható palackban forgalmazott vizekben. A vizsgálat szerint ha valaki egész évben csapvizet iszik, évente körülbelül 5 darab részecske jut a szervezetébe. Ez elhanyagolható mennyiség, ha figyelembe vesszük azt a becslést, hogy évente megközelítőleg 100 ezer mikroműanyag részecskét fogyasztunk valamilyen módon.

 

Hova vezet?

Az ember számára a mikro-és nanométer nagyságú anyagok jelenthetnek kockázatot, nem úgy az állatokra. Egy amerikai fotós Chris Jordan, aki eredetileg úszó szemétszigetet akarta fotózni, a csendes-óceáni Midway Atoll szigetcsoporton megrázó jelenségre lett figyelmes, erről dokumentumfilmet is készített. A szigeten több ezer halott és oszlásnak indult albatroszfiókát talált, amelyek gyomra teli volt műanyagdarabokkal. Vélhetően saját szüleik etették őket halálra, mert tápláléknak nézték a vízen úszó műanyagokat, de hasonló történeteket láthatunk a Plastic Ocean és a Műanyag bolygó c. dokumentumfilmekben.

 

A hulladék-törvény néven ismert új szabályzás várhatóan (és hosszútávon) csökkenti a tendenciát. természetesen a jó szándék, az emberi lelemény, az üzleti érdekek és ne zárjuk ki a kutatás-fejlesztők pozitív munkáját és a tudatos fogyasztók szándékát, sorra eredményeznek „B-terveket”, mint pl. a kulacsok reneszánszát. A tudotasvasarlo.hu összegyűjtötte alapanyag szerint, hogy melyik típusú kulacsot vegyük a gyereknek, amelyik biztosan nem káros?

 

Mikroműanyagok az óceánban (angol nyelvű):