fbpx

Példát mutat az expó, nem csak beszél róla, fásítanak

Írta: - 2021 november 30.

Hétfőn este Áder János magyar és Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök részvételével, hangversennyel vette kezdetét a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó a Hungexpón, amelynek már a szervezésénél is kiemelt szempont volt a fenntarthatóság.

 

Keddtől már a kiállítás a nagyközönség számára is nyitott

A szervezők szerint fontos, hogy az expó ne csak elméletben tegye le a voksot a fenntarthatóság mellett, hanem gyakorlatban is így működjön.

Ennek szellemében a nagyközönség számára keddtől elérhető kiállításra az eljutást negyven elektromos busz segíti, szelektíven gyűjtik a hulladékot, amelyet szétválogatva szállítanak el elektromos kukásautók, és a rendezvényre regisztrált 185 kiállító standjait is újrahasznosítható anyagokból készítették. Minimalizálták a papírhasználatot, helyette inkább applikációkon keresztül közölnek minden szükséges információt a látogatókkal.

Ezzel párhuzamosan erdősítési programot is indítottak, amelyben idén mintegy 700 fát ültetnek.

 

Faültetés
Áder János köztársasági elnök és Mikesz Csaba, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese fát ültet az M7-es autópálya mellett (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

 

Az expó a diákat külön programmal várja

A XXI. századi innovációk, izgalmas és érdekes megoldások a fenntarthatóság témaköréből, 75 perc alatt teljesíthető kalandpálya – a programok széles választéka várja a fiatalokat.

A 185 kiállító több mint egyharmada a visegrádi négyek (V4) államaiból érkezett: a legkisebb startupoktól a legnagyobb vállalatokig mutatják be, hogy például az agrárium, a hulladékgazdálkodás vagy az okosvárosok, az energia, és a közlekedés területén milyen előre lepések történtek Közép-Európában.

A rendezvényre csak védettségi igazolvánnyal lehet belépni, és az étkezések, valamint a felszólalások kivételével kötelező a maszk használata is. Az expóról részletesebben korábban itt írtunk.

 

Forrás: MTI

Összeállította: Barna Ferenc