Logisztikai szövetség: vámszabad terület lehet Záhony körzetén

Írta: Szerkesztőség - 2014 október 10.

Záhony térségében kialakítandó vámszabad területről nyújtott be javaslatot a Nemzetgazdasági Minisztériumnak (NGM) a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) – közölte a szövetség pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint a vámszabad területtel olyan övezet jönne létre a térségben, amelyen belül nem kell vámot és nemzeti adókat fizetni a kívülről behozott áruk után, így a körzeten belül jelentősen csökkenne a gazdasági tevékenység költsége, ami külföldi beruházásokat vonzana – tudatta a szövetség. Megfelelő fejlesztéssel Záhony átrakókörzete alkalmas lenne arra, hogy a kelet-nyugati irányban zajló vasúti áruforgalom fogadásának stratégiai pontjává, és Európa keleti tranzitkapujává válhasson – írja az MLSZKSZ. Mindenképp szükség van a megfelelő közlekedéslogisztikai fejlesztésekre, mivel a szomszédos országok vasúti fogadótermináljainak rohamos fejlődése miatt félő, hogy a magyar körzet lemarad, és Magyarország kikerülhetővé válik a nemzetközi teherszállítási vasútvonalakon – hívta fel a figyelmet a szövetség, hozzátéve: jelentősen javulna Magyarország árufuvarozási versenyhelyzete is, mivel a szomszédos országok egyikében sem hoztak még létre ilyen jellegű létesítményt. Bár a kelet-nyugat irányú áruszállításban továbbra is a tengeri fuvarozás dominál, jórészt a rövidebb tranzitidő miatt azonban egyre erősebben érezhető a vasúti áruszállítás fejlesztésére irányuló szándék egyes külföldi befektetők részéről. Oroszország és Kína is nyugat felé tartó vasútvonalainak fejlesztésével igyekszik a hatékonyabb áruforgalom megvalósítására, a Kínát Európával összekötő vasútvonalak kialakításába pedig egyre több szomszédos ország kapcsolódik be – írja a szövetség.

MTI 2014. október 10.