SZABÓ ZOLTÁNNAL, A GHIBLI ÜGYVEZETŐJÉVEL, AZ NLV KLUB ELNÖKÉVEL A LOGISZTIKA VÁLTOZÓ SZEREPÉRŐL ÉS KIHÍVÁSAIRÓL BESZÉLGETTÜNK
A GHIBLI 30 éve és az NLV Klub 20 éve ugyanannak a történetnek két fontos állomása: annak, hogyan nőtte ki magát a logisztika háttérfunkcióból stratégiai területté. Szabó Zoltán szerint ma a sikerhez már nemcsak jó rendszer és gyors szállítás kell, hanem szélesebb látókör, alkalmazkodóképesség és sokkal több együttműködés is.
„Ma már nem elég jól raktárt optimalizálni: azt is érteni kell, hogyan mozog a világ.”
Idén lett 30 éves a GHIBLI, a Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Konferenciája pedig a 20. jubileumához érkezett. Mit jelent önnek ez a két évforduló?
– Azt, hogy nagyon gyorsan és alapjaiban változott a világ és vele együtt a logisztika. Amikor 30 éve megalapítottam a GHIBLI-t, még olaszországi szállítmányozási specialisták voltunk. Az volt a szolgáltatásunk, hogy nagyon gyorsan, akár egy nap alatt hozzunk be árut Magyarországra. Akkor főként mikrovállalkozások voltak a megbízóink: Olaszországból vásároltak bútorokat, lámpákat, lakberendezési termékeket, Magyarországról pedig például kristálypoharakat vittünk ki. Olyan cégeknek dolgoztunk, amelyek közül ma több már nem is létezik.

Ez a 30 év tehát arról is szól, hogyan alakult át teljesen a megbízói kör, az ipari háttér és ezzel párhuzamosan a logisztika szerepe. Nagyon sok mindent kellett újragondolni közben. Volt időszak, amikor az exportoldalon nagy mennyiségű gyapotot kezeltünk, Oroszországból és közép-ázsiai térségekből érkező árumozgásokkal, kikötői raktározással, heti 70–80 kamionos volumenben. Közben az olasz textilipar – amelynek korábban szintén sokat szállítottunk –, szinte eltűnt, mert a kínai verseny teljesen átrendezte a piacot. Később megérkeztek Magyarországra az autóipari cégek és beszállítóik, nekünk pedig hirtelen az ő igényeikhez kellett alkalmazkodnunk. A GHIBLI története valójában leképezi azt, hogyan lett a hagyományos szállítmányozásból komplex, több lábon álló logisztikai szolgáltatás, nemcsak ebben a cégben vagy ebben az országban. Ez globális változás volt.
Ezzel – gondolom – maga a logisztikai vezető szerepe is megváltozott.
– Teljesen. Régebben sokkal inkább az volt a kérdés, hogyan jut el az áru gyorsan és pontosan A pontból B pontba. Ma ez már csak az alap. Közben megváltoztak a vevői szokások, felgyorsult minden, az internet korában mindenki azonnal akar mindent, és ehhez a vállalatoknak is alkalmazkodniuk kell. A logisztikai vezetőnek ma már nem elég jól raktárt optimalizálnia. Látnia kell a gazdasági környezetet, az energiaárakat, a geopolitikai kockázatokat, a technológiai változásokat, és azt is, hogyan lehet mindezt a pénzügyileg leghatékonyabban támogatni. Ez pedig már stratégiai szerep. És akkor még nem beszéltünk a különböző anyanyelvű vendégmunkásokkal való kommunikációról, pláne munkamorálról, szokásokról.

Így született meg a klub gondolata?
– Érdekes módon nem úgy, hogy eleve egy nagyvállalati klubot akartunk volna létrehozni. Készítettünk egy felmérést arról, hogyan tudná a logisztika segíteni a vállalatok hatékonyságát, ebből pedig lett egy roadshow hét-nyolc városban. Azt tapasztaltuk, hogy nem az általunk várt kis- és középvállalatok jöttek el tömegesen, hanem nagyvállalatok logisztikai vezetői. Ők valahogy jobban érezték, hogy erre szükség van. Kiderült, hogy mindenki ugyanazzal küzd, és jó lenne egymással megosztani a tapasztalatokat. Így indult informális klubként az NLV, amelyből később szervezett közösség lett. Ma már több mint 150 tagunk van, évente 15–20 rendezvényt tartunk, az idei konferencia pedig már a huszadik lesz. A cél végig az volt, hogy ez valóban klub maradjon, olyan közeg, ahol az ember nem szerepet játszik, hanem bizalommal beszélhet a problémáiról.

Ugyanott szorít a cipő – ez jó kiindulási pont. Mégis jóval túlmutat a rendezvény már a klasszikus logisztikai témákon. Van itt a jövőkutatótól a geopolitikai elemzőn át a kiberbiztonságig minden. Ez is közös érdeklődési terület?
– Igen, mert a szakmánk is túlmutat már önmagán. A logisztika nagyon szorosan kapcsolódik a pénzügyhöz, a kereskedelemhez, a minőségirányításhoz, a biztonsághoz, a HR-hez, sőt, bizonyos helyzetekben még a marketinghez is. Ezért lett egyre színesebb a konferencia is. Tudatosan hívtunk olyan előadókat, akik nem klasszikus logisztikusok, de nagyon erősen hatnak a logisztikára. Az idei programban is ott van a gazdasági, pénzügyi és energetikai kitekintés, az automatizálás, az ESG, a HR, az együttműködés, a munkaerőtrendek és az emberi tényező kérdése is. Ez szerintem pontosan mutatja, hogy a logisztika ma már nem háttérterület, hanem a vállalati versenyképesség egyik központi tényezője.
Maradt akkor olyan terület, amiről ön szerint még mindig kevesebb szó esik, mint kellene?
– A vám biztosan ilyen. Pedig nagyon komolyan befolyásolja az áruáramlást. Nemcsak arról van szó, hogy milyen szabályok vannak, hanem arról is, milyen lehetőségeket ad egy jó vámszakmai csapat. Egy jó vámtanácsadás tud segíteni abban, hogy jobb legyen egy cég cashflow-ja, kiszámíthatóbban érkezzen az áru, biztonságosabb legyen a beszerzés vagy az export. Ráadásul sokszor egészen alapvető gyakorlati ismeretek hiányoznak: milyen vámtovábbítási megoldások vannak, mi a különbség egy közvámraktár és egy átmeneti megőrzési raktár között, vagy mit jelent ez a működésben. Ezért szeretnénk olyan képzéseket is indítani, amelyek kifejezetten ezekre a mindennapi, de stratégiai jelentőségű kérdésekre adnak választ.
Mi az idei jubileumi konferencia legfontosabb üzenete?
– Nem véletlen, hogy a klub ma már nemcsak konferenciában gondolkodik. Az egyetemi logisztikai csapatbajnokság, a középiskolai társasjátékos verseny és a gyakorlati szemléletű képzések mind azt jelzik, hogy az NLV Klub nem egyszerűen leköveti a szakmai változásokat, hanem formálni is akarja az utánpótlást és a tudásmegosztás új formáit. Ez különösen fontos egy olyan korszakban, amikor a logisztika egyszerre lett technológiai, szervezeti és vezetői szakma.

Azt látjuk, hogy most együttműködésre van a legnagyobb szükség: cégen belül, a klubon belül, sőt, tágabb értelemben is. Hogyan tudjuk egymástól átvenni a tapasztalatokat? Hogyan tudunk jobban együtt dolgozni különböző kultúrájú munkavállalókkal? Hogyan tudunk együttműködni új technológiákkal, robotokkal, automatizált rendszerekkel? És egyáltalán: hogyan tudunk összefogni egy egyre bonyolultabb világban? Ma a logisztikusok sem érzik magukat feltétlenül komfortosan: üzemanyagárak, nemzetközi bizonytalanságok, munkaerőkérdések, vevői nyomás, minden egyszerre van jelen. Ebben a helyzetben a jubileum igazi üzenete nem a visszanézés, hanem az, hogy együtt kell kitalálnunk, hogyan tovább.
Sándor Ildikó | Fotók: GHIBLI Szállítmányozási Kft.
Transpack Tudástár: Stratégiai logisztika – A stratégiai logisztika a szállítás, raktározás és készletkezelés olyan vállalati szintű irányítása, amely már nemcsak az áru mozgatásáról szól, hanem a versenyképesség, a költséghatékonyság és az ellátásbiztonság támogatásáról is. Ide tartozik a geopolitikai kockázatok, energiaárak, technológiai változások, munkaerőhelyzet és vámszakmai kérdések figyelembevétele is.


