fbpx

Megváltozik a Waberer’s neve

Írta: Csomor Zsolt - 2019 november 04.

Hivatalosan még nem jelentették be, de a Waberer’s a Facebook oldalán közzétett egy fotót a következő felirattal: Tudod hol kel fel éppen a nap? Ezt megelőzően megjelent a társaság Facebook oldalán egy sejtelmes kép is.


Forrás: Waberers

A Waberer’s International Zrt. alapítója és korábbi társtulajdonosa 2016 júniusában vált meg részesedésétől a társaságban. Wáberer György a Waberer’s név használati jogának felmondásáról még 2017-ben adott ki egy sajtóközleményt.

A közlemény ismerteti, hogy az európai nemzetközi közúti fuvarozás egyik legjobban ismert márkanevének használatáról szóló megegyezés a tulajdon átruházásáról kötött megállapodás elválaszthatatlan eleme volt. A Waberer’s feliratot az új tulajdonosi szerkezetben is több mint 3500 pótkocsi viseli.

Wáberer György részvényeit a Mid Europa Partners magántőke befektetési alap vásárolta meg 2016-ban, amely 2011 óta volt a vállalkozó pénzügyi befektető partnere a Waberer’s-ben. A Mid Europa Partners ezzel 56,8 százalékos részesedését 97,1 százalékra növelte, amivel teljes ellenőrzést szerzett a Waberer’s-ben. Wáberer György a részvényértékesítéssel egyidejűleg lemondott a társaságban betöltött összes tisztségéről, olvasható az MTI hírében.