Kihirdették a Coca-Cola HBC Magyarország szervezésében meghirdetett Costa Art & Craft pályázat eredményét. A kávé által inspirált alkotások versenyére 300 pályázat érkezett, melyek közül a szakmai zsűri 40 alkotást juttatott a döntőbe.
„A kávézás élménye – rutin helyett rituálé”
A Costa Art & Craft pályázatra bármilyen, a kávé vagy a kávézás által inspirált új, eddig máshol be nem mutatott alkotással lehetett pályázni műfaji megkötések nélkül, „A kávézás élménye – rutin helyett rituálé” tematika mentén. A Costa Coffee brand – mely idén frissíti arculatát –, azért célozta pályázatával az alkotni vágyókat, mert úgy látja, hogy a kávérajongók között egyre markánsabban körvonalazódik egy új fogyasztói bázis: ők a rituális művészek, akiknek mindennapjait áthatja az alkotás vágya.
A pályázatra összesen 300 alkotás érkezett: többek között festmények, rajzok, szobrok, textil- és bőrdíszművek, versek, zenei kompozíciók és még színdarabot is inspirált a kiírás. A pályázaton a tradicionális módon készült alkotások mellett, külön kategóriában lehetett indulni részben, vagy egészben mesterséges intelligenciával alkotott művekkel. Utóbbiak közül hét alkotást lehet megtekinteni a kiállításon.
Az alkotói pályázatot lezáró eredményhirdetésen és kiállításmegnyitón Szurcsik József Munkácsy Mihály-díjas, Érdemes Művész is részt vett, aki egyben a zsűri tagja is volt.
A szakmai zsűri nem volt könnyű helyzetben, de végül döntés született: a 2 250 000 forint összdíjazású pályázat 800 ezer forintos Best of Costa Nagydíját Sarfenstein Ditta, a Sok tej, kis kávé, cukornélkül című alkotásával nyerte – olvasható az LWp Kommunikáció közleményében.
A fődíj mellett különdíjak is gazdára találtak ezen a napon: a Coca-Cola HBC Magyarország Díját és az ezzel járó 600 ezer forintot Juhász Dani kapta a Barista Fold című művéért.
Két díj odaítéléséről a közönség döntött: a Costa Coffee közösségi média oldalán leadott szavazatok alapján. A 600 ezer forintot jelentő Közönségdíjat Zöldi Márton, In café veritas c. zeneművével, a Mesterséges Intelligencia és Ügyesség Díját és ezzel 250 ezer forintot pedig Bakonyi-Tánczos Vera Elmélyülés és kapcsolódás c. novellája kapta.
A pályázók átlagéletkora 38 év volt, azaz ezt a korosztályt inspirálta leginkább a kávé. A Costa Coffee korábbi felméréséből az derült ki, hogy a 30-39 év közöttieknél a kávé, mint inspirációforrás, a második helyen áll a zenehallgatás után. A kor előrehaladtával a kávé az első helyre kerül – az 50 éven felettiek közül legtöbben egy jó kávénak köszönhetik az új gondolatokat, a lendületet a feladatokhoz.