fbpx

Az idei fő témák egyike a körforgásos gazdaság

Írta: Transpack-2022/IV. lapszám cikke - 2022 július 28.

A műanyag nem végtermék, hanem a körforgásos gazdaság egyik alapanyaga – hívta fel a figyelmet Thomas Franken, a K-Düsseldorf igazgatója a Budapesten megtartott, BD-Expo Kft. által megszervezett nemzetközi tájékoztatón.

Ismét nyitja kapuit a műanyag- és a gumiipar egyik legjelentősebb szakvására

Az előkészületekről, a COVID utáni lehetőségekről és az iparág nemzetközi helyzetéről kaptak tájékoztatót az érdeklődők és a több országból érkezett médiaképviselők a június végén megtartott dunai sétahajózással színesített tájékoztatón.

Thomas Franken, Budapest
v

A rendezvényt Máté Szilvia, a Messe Düsseldorf magyarországi képviseletének vezetője nyitotta köszöntőjével és felvezetőjével, majd Thomas Franken, a K-Düsseldorf igazgatója tartotta meg előadását. Farkass Gábor, a Magyar Műanyagipari Szövetség ügyvezetője szemléletes előadásában ismertette a szakterület aktualitásait, valamint a kiállítás fontosságára, az általa nyújtott lehetőségekre hívta fel a figyelmet.

Farkass Gábor, Budapest
Farkass Gábor, a Magyar Műanyagipari Szövetség ügyvezetője szemléletes előadásában ismertette a szakterület aktualitásait

A 70 éves múlttal bíró, düsseldorfi világvásárra – a korábbi kiállítások tapasztalatai alapján – 61 ország közel 3000 vállalatát várják, melyek választ tudnak adni az aktuális kérdésekre, és megmutatják az iparág hatékony és felelősségteljes innovatív megoldásait.

K 2022 – az iparág világviszonylatban is legfontosabb szakvására

A düsseldorfi K szakvásár háromévente, így 2022-ben is a világ műanyag- és gumiiparának legfontosabb tájékozódási és üzletkötési platformja lesz. 2022. október 19–26. között találkoznak kiállítók és látogatók szerte a világból, hogy megmutassák az iparág teljesítőképességét, és együtt elemezzék a legújabb trendeket, ráirányítsák a figyelmet az újdonságaikra, és meghozzák a jövőt befolyásoló döntéseiket. A pandémiát megelőző, három évvel korábbi K szakvásárra 63 országból összesen 3300 kiállító érkezett. Közülük 2344 Európából, 828 Ázsiából, 143 az amerikai földrészről, 11 Afrikából és 4 Ausztráliából, illetve az óceániai térségből. A vásárt látogatók még több helyről érkeztek, 167 országból. A szakmai közönség 73 százaléka Németországon kívülről érkezett Düsseldorfba. A látogatók több mint fele, 57 százaléka Európából, 25 százaléka Ázsiából, 13 százaléka Amerikából, 4 százaléka Afrikából és 1 százaléka Ausztráliából, ill. az óceániai térségből látogatott el a kiállításra.

Az irányt mutató rendezvény

A 2022. évi K szakvásárt pont a megfelelő időpontban rendezik ahhoz, hogy a világjárvány okozta változásokat követően ismét támpontokkal szolgáljon a műanyag- és gumiiparnak. A világ műanyag- és gumiiparának fő képviselői 2022-ben is jelen lesznek Düsseldorfban, ahol megközelítőleg nettó 175 000 négyzetméternyi kiállítási terület áll majd rendelkezésükre.

A három éve rendezett szakvásár kapcsán egyöntetűen hangsúlyozták, hogy a teljes értékláncban működőképes és zárt körfolyamatokat kell létrehozni. Az iparág minden korábbinál nagyobb összhangban dolgozik a környezetkímélő, erőforrásokat kímélő, és a hulladékképzést elkerülő megoldásokon. A K 2022 ideológiája szerint a jövőben a műanyagok nem a probléma, hanem a megoldás részét képezik. Ezek alapján a vásár három alapvető témakörre épít: a körforgásos gazdaság, a klímavédelem és a digitalizáció.

A műanyagoknak köszönhetően könnyűszerkezetes építési módokat lehet bevezetni, az elektromos járműhajtásokat elterjeszteni, vagy hasznosítani a szél- és a napenergiáját. Ebben nélkülözhetetlen szerepe van a körforgásos gazdaságnak, másrészről a digitalizáció teszi lehetővé az átláthatóságot és az erőforrások hatékony felhasználását – mindezt a klímavédelem érdekében. Jól követhető, ahogy a témakörök egymásra épülnek, komplex egységet alkotnak.

Budapesti tájékoztató, a vásár logójával
2022. október 19 – 26. között találkoznak kiállítók és látogatók szerte a világból

A szakvásár a világpiaci helyzetet is szépen kirajzolja

Jelentős részvétel várható elsősorban az európai, mindenekelőtt a német, olasz, osztrák, török, holland, svájci és francia gyártók, valamint az amerikai vállalatok köréből. Az ázsiai vállalatok bemutatására szolgáló standok már jó néhány éve folyamatosan jelentős területet foglalnak el: Kína, Tajvan, India, Dél-Korea és Japán kiállítóinak megjelenése lenyűgöző. A felvonuló vállalatok sokszínűsége, a képviselt országok sokasága biztosítja, hogy a termékek, megoldások, fejlődési irányzatok és újdonságok világpiaci kínálatát megismerhessük, még a szakosodott réspiacokon is. Az egyes megrendelő iparágak (a járműipar, a csomagolástechnika, az elektrotechnikai, az elektronikai és kommunikációs ipar, az építőipar, az orvostechnika vagy a repülőgép- és űripar) szakemberei azért utaznak a Rajna-parti vásárvárosba, hogy a világpiaci újdonságokat felsorakoztató düsseldorfi K-Messe-n ismerkedjenek meg a műanyag- és gumiipar legújabb, sőt, jövőbe mutató alkalmazási lehetőségeivel.

A vásár többoldalú, interaktív, multimédiás támogatottságot kap

K Community: a személyes részvételen túlmenően a digitális kommunikációt és tájékozódást segíti a központi platform.

K-MAG: 2021 áprilisa óta jelenik meg a vásár saját online folyóirata. A kapcsolódó ágazatokat szólítja meg, és egész évben adatokat, tényeket, híreket, történeteket és trendeket szolgáltat német és angol nyelven a nemzetközi műanyag- és gumiiparról. Természetesen a folyóirat is a szakvásár meghatározó témáihoz igazodik, a tartalmakat változatos formában jeleníti meg (vezércikk, hírek, interjú, videó, fotósorozat…).

K-monthly: a szakvásár új hírlevele. A feliratkozók elektronikus levélben naprakész információkat kapnak a düsseldorfi K szakvásárról és a K-Global Gate nemzetközi szakvásárairól.

K-Talk: nemzetközi vitafórumok online helyszíne iparági szakértőkkel, tudósokkal, a felhasználó iparágak, valamint a politika, a média és a civil társadalom képviselőivel. A témák természetesen a műanyagok felhasználási területeire összpontosítanak, de a technológiai újdonságokat is érintik, illetve az iparág előtt álló jelentős kihívások is megvitatásra kerülnek.

K-App: okostelefonra telepíthető applikáció, mely a tárgyalások szervezését is segíti, mivel elérhető vele a kiállítói adatbázis. Az összes kiállító 2022 augusztusától a K-online honlapján futó „üzleti partnerkereső funkcióval” a felhasználó érdeklődési körének megfelelően kereshető, szűrhető. Ennek segítségével a kiállítók és a szakmai látogatók már a szakvásárt megelőzően felvehetik egymással a kapcsolatot, és kényelmesen egyeztethetnek megbeszéléseket, üzleti találkozókat.

Az orosz résztvevőket kizárják a vásárról, illetve az Interplastica-nak is búcsút mondtak

Thomas Franken elmondta, hogy a korábbi évekkel ellentétben idén a vásári belépő már nem érvényes a düsseldorfi tömegközlekedésre. A másik felvetett téma az orosz-ukrán háború hatása a K-Messére. Az igazgató ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy ez egy tragikus helyzet, és a nemzetközi elvárásnak megfelelően Oroszországból egyetlen német vásár sem, így a K-Düsseldorf sem fogad kiállítókat. A háborút megelőzően Oroszországban aktív volt a Messe Düsseldorf, most azonban az eddig éves gyakorisággal megrendezett moszkvai műanyagipari kiállítást, az Interplastica-t sem fogják megtartani. A háború negatív hatásai, valamint a pandémia okozta logisztikai problémák ebben az iparágban is megjelentek. Thomas Franken szerint ezek a gazdaságpolitikai kihívásokra hosszú határidőkkel reagálnak a gyártók, de legalább működnek.

A műanyagok előállításában is nagy problémát jelent a jelenlegi alapanyag- és energiaárak elszabadulása, de igyekeznek ezt megfelelően kezelni. A kiállításon is számos téma fogja érinteni az iparág problémáit, nehézségeit, hogy a politikusok, a törvény- és döntéshozók a szakemberekkel együtt találják meg a megfelelő, a klímavédelemmel isösszhangban lévő megoldásokat. A szakmai fórumon érintésre került még a kombinált kontra egynemű műanyagok használatának kérdésköre. A körforgásos gazdálkodás szempontjából az egynemű műanyagok használata a kívánatos, ez a téma kiemelt figyelmet fog kapni a kiállításon is.

A rendezvény végén a szervezők és az előadók reményüket fejezték ki, hogy 2022. október 19–26. között a szakvásáron újra találkoznak az érdeklődőkkel és a média képviselőivel.

Barna Ferenc