Az egyszer használatos termékeknek a fejlett országokban dívó kultúrája – ami a fejlődő országokban is gyorsan terjed – az egekbe növelte a különböző hulladékok mennyiségét. A mindenki által ismert kommunális hulladékon kívül más, összetett anyagokat: elektronikus, vegyi és nukleáris, sőt űrhulladékot is fel kell dolgozni. A Világbank becslése szerint 2050-re a fejlett országok a mainál 25%-kal, a kelet-ázsiai országok 50%-kal, a dél-ázsiaiak pedig 100%-kal több hulladékot fognak termelni.
A hulladékgazdálkodás jövőjét végső soron a körforgásos gazdaságra való áttérés jelenti
„Befektetési folyamatoknak is szerves részét alkotja ma már annak értékelése, hogy mennyire hatékonyan fáradozik egy-egy vállalat a hulladékgazdálkodás optimalizálásán, a közvetlen környezete megvédésén. Ennek szem előtt tartása lehetőséget ad, hogy a portfoliómenedzserek valóban előretekintő képet mutathassanak az ügyfeleknek azokról a tényezőkről, melyek hatással vannak a vállalatok ESG teljesítményére és jövőjére” – nyilatkozta Al-Hilal István, a Fidelity International közép-kelet európai igazgatója.
Ezért kell a háztartásoknak, a vállalkozásoknak és a kormányoknak költséghatékony, de környezetbarát megoldásokat találniuk a hulladék kezelésére. Rendkívül fontos a szűznyersanyag-termelés, vagyis a nyersanyagok első előállításának hatékonysága, valamint a keletkező hulladékok mennyiségének csökkentése, de a hulladékfeldolgozó-ipar jövője végső soron a körforgásos (cirkuláris) gazdaságra való áttéréstől függ. A körforgásos gazdaság fő jellemzője, hogy az anyagokat, erőforrásokat a lehető legnagyobb mértékben kihasználja, mielőtt sor kerülne azok más termékek gyártása során történő újrahasznosítására vagy a természetbe történő visszajuttatására – nem úgy, mint az ún. lineáris gazdaságban, melyben a nyersanyagból termékeket gyártanak, majd az élettartamuk végén egyszerűen eldobják azokat. A hulladékgazdálkodási ágazat gyorsan bővül, és a megújulása is folyamatos, hogy meg tudjon felelni ezeknek a követelményeknek. Az Egyesült Királyságban a hulladékgazdálkodás a bruttó hozzáadott érték tekintetében az elmúlt két évtized nagy részében jobban teljesített, mint a többi szektor, és ez a trend a jelek szerint folytatódni fog (ld. 1. grafikon).
A „Kínai kard” lecsapott a hulladékimportra
A második trend a hulladékok „eltüntetése” valahol máshol, melyet elsősorban a fejlett országok alkalmaznak előszeretettel. A probléma 2018-ban kezdődött, amikor a növekvő környezetvédelmi aggodalmak miatt Kína bezárta kapuit a hulladékimport előtt, és megtiltotta 24 újrahasznosítható és szilárd (jórészt szennyezettnek tekintett) hulladék behozatalát az országba. A „Kínai kard” néven ismertté vált jogszabálycsomag globális hulladékkezelési válságot okozott, mert megszüntette a hulladékok kezelésének egyik fő módszerét. A fejlett országok húsz éven át a hulladékuk több mint 70 százalékát Kínába szállították kezelés és újrahasznosítás céljából.
Ezeknek az országoknak hirtelen más megoldás után kell nézniük. A belföldi (onshore) újrahasznosítás költsége magasabb a fejlett országokban, mivel ott nem áll rendelkezésre a fejlődő országok olcsó munkaereje (például a kézi válogatás során), ezért a hulladék exportálása jelenti az egyetlen költséghatékony megoldást. Az Egyesült Királyság ma már Malajziába küldi a hulladékát, ahol a kínai korlátozások bevezetése óta megháromszorozódott a hulladékimport, annak ellenére, hogy az Egyesült Királyság által exportált mennyiség összességében 17%-kal csökkent. Az USA jelentősen növelte Thaiföldre, Vietnamba és Malajziába irányuló műanyaghulladék-exportját (400, 105, illetve 295 százalékkal).
Nem vitás, hogy a dél-kelet-ázsiai országok nem tudják a végtelenségig elnyelni ezeket a hulladékhegyeket. Malajziában már be is vezették a műanyagimportot sújtó adót, és szigorították az előírásokat is, miután a műanyag-feldolgozó üzemek közelében élők panaszkodni kezdtek a levegőszennyezés miatt. Ez, és az a tény, hogy az USA becslések szerint 111 millió tonnányi műanyaghulladékát 2030 után nem lesz hol elhelyezni, pontosan mutatja, hogy a fejlett országokban is sürgősen fel kell pörgetni a helyi hulladékfeldolgozó-ipart, és az offshore megoldások helyett az onshore módszerekre kell áthelyezni a hangsúlyt.
Szabályozás: Európa mutatja az utat
A harmadik trend, mely nem független a másodiktól, a szabályozás előretörése. Ebben Európa élen jár, főleg a műanyagok kapcsán, és az üzenet egyre több helyen talál meghallgatásra. Mára több mint 40 országban van érvényben a műanyag bevásárlótáskákra vonatkozó korlátozás vagy akár tiltás, és ez a szám várhatóan nőni fog. Más országok támogatásokkal vagy adómentességgel ösztönzik az újrahasznosítást és a hulladékból előállított energia termelését.
Az EU is bevezetett olyan intézkedéseket, melyek célja a cirkuláris gazdaság létrehozása és a káros anyagkibocsátásnak a Párizsi Éghajlatvédelmi Egyezményben meghatározott célértékeken belül tartása. A 2018-ban megfogalmazott előírások célja, hogy 2030-ra a kommunális hulladék 70%-a, a csomagolóanyag-hulladék (és ezen belül az összes műanyag) 80%-a újrahasznosításra kerüljön, és csökkenjen a környezetvédelmi hatás is. A hulladéklerakókról szóló, 2001-ben hatályba léptetett 1999/31/EK tanácsi irányelv 2020-ra a hulladéklerakókba kerülő hulladékok mennyiségének 65%-os, a háztartási hulladékok újrahasznosításának 50%-os növelését írta elő. Az Egyesült Királyság kormányának 2014-es becslése szerint e célok eléréséhez 8 milliárd GBP beruházásra lenne szükség hat éven belül – egy olyan ágazatban, melynek éves forgalma 9 milliárd GBP. De azért van fejlődés, hála többek között az 1996ban bevezetett hulladéklerakói adónak, melynek mértéke évről-évre emelkedik.
Ahogy a fejlődő országok egyre városiasodnak és fejlődnek, várható, hogy a hulladékgazdálkodást érintő jogszabályaik is szaporodni fognak, de ez egyelőre még időbe telik.
Egyes helyeken, például a Fülöp-szigeteken a kormánynak a korrupció és a politikai akarat hiánya miatt nincs könnyű dolga, ha országos szintű jogszabályokat akar bevezetni. Ennek ellenére a feltörekvő országokban is akadnak sikeres példák. Indiában ma már törvény írja elő, hogy az 500 ezer lakosnál nagyobb lélekszámú városi régiókban az autóutak építéséhez újrahasznosított műanyagot is fel kell használni, jellemzően a műanyaghulladékból kinyert ragasztó formájában, melyet a kátrány kötőanyagaként használnak fel. Az országban már több mint 100 kilométernyi „műanyag” út van, melyek enyhítették a forgalmat és csökkentették a balesetek számát.
Eközben Kína a Kínai kard jogszabálycsomaggal párhuzamosan már a talajszennyezést csökkentő előírásokat is bevezetett. Kínában a megművelhető földek csaknem egyötöde szennyezettebb az előírásokban megengedettnél. Ennek megszüntetése jelentős lendületet adhatna a hulladékkezelési ágazatnak, mivel a megművelhető terület nagysága huszonhétszerese Japánénak, ahol már most is évente 200-300 Mrd. jent (kb. 1,8-2,7 Mrd. dollárt) költenek talajtisztításra.
Áttérés a lineárisról a cirkuláris gazdaságra
A hulladékkérdéssel foglalkozó jogszabályok és párbeszéd hatására beindult a végső trend, a lineárisból a cirkuláris gazdaságba való átmenet. Ez talán a műanyagok körüli vita és indulatok kapcsán érhető tetten leginkább, annak ellenére, hogy ez az anyag a globálisan keletkező hulladéknak mindössze 12%-át adja. 2017-ről 2018-ra 340%-kal nőtt a „műanyaghulladék” kifejezés előfordulása a cégek nyereségbeszámolójával foglalkozó telekonferenciákon, ami ékesen bizonyítja, hogy a szigorodó előírások és a fogyasztói aggodalom jelentős hatással van a vállalatok gazdálkodására.
Vannak azonban a körkörös gazdaságra való átállást megnehezítő körülmények is. Például a magáncégek korábban fizettek a nekik átadott hulladékért, csakhogy a kínai importtilalom miatt az újrahasznosítható anyagok ára csökkent, a feldolgozásuk költsége viszont nőtt. Mostantól az önkormányzatoknak kell fizetniük a magánkézben lévő hulladékfeldolgozóknak, hogy azok átvegyék a hulladékot. A látszólagos fordulat ellenére a kormányoknak még mindig megéri, hogy felelősen álljanak a kérdéshez. A McKinsey 2016-os becslése szerint az 1 tonna lerakói szemét által okozott megbetegedések és környezetszennyezés 375 dollárjába került az adófizetőknek, miközben a megfelelő ártalmatlanítás költsége mindössze 50-100 dollár.
A cégek újításokkal segíthetnek a feldolgozási és begyűjtési költségek csökkentésében − például hulladék átvevő automaták telepítésével, amelyek fizetnek a bennük elhelyezett hulladékért, például üres üvegekért, vagy úgy, hogy az eddiginél többet fordítanak helyi újrahasznosító létesítmények építésére. A kiterjesztett gyártói felelősség (Extended Producer Responsibility, EPR) szintén járható út lehet a kormányok számára a cirkularitás elterjesztése során. Az EPR-rendszerek kötelező érvénnyel visszahárítják a termékek élettartamának végéhez kapcsolódó felelősséget a gyártóra, amely így kénytelen hulladékgyűjtési és -kezelési szolgáltatások révén együttműködni a fogyasztókkal.
Forrás: Fidelity International
