Újabb 400 sofőrt vesz fel a Waberer’s
Az év első felében már végrehajtott egy több száz fős létszámfejlesztést.
Az év első felében már végrehajtott egy több száz fős létszámfejlesztést.
Lányi Márton (37), aki 2006 óta több pozíciót töltött be a Kühne + Nagel-nél, július 1-től a teljes magyarországi működés irányításáért felel.
FM Logistic, nemzetközi logisztikai szolgáltató Elnöke szerint az eredmények így valósultak meg.
2014. május 23-án került sor a Raben Poland új logisztikai központjának hivatalos megnyitására.
Több mint 470 millió forintos beruházással fejlesztette logisztikai központját a veszprémi Locargo Kft.
Több mint negyedmilliárd forintos beruházással, 95 százalékban az Új Széchenyi Terv támogatásával fejlesztik Zalaegerszegen a városi tulajdonú hulladékkezelő cég eszközeit.
Több mint 2,5 milliárd forintot fordít logisztikai fejlesztésre és építőipari beruházásra a Pakson kikötőt üzemeltető Sygnus Kft.
A kormány jóváhagyta a „A Budapesti Szabadkikötő intermodális fejlesztése”című nagy projektet.