Elektronikus hulladékok – Miskolcon tanácskoznak a V4-ek kutatói
Az elektronikus hulladékok feldolgozásához kötődő eredményeiket ismertetik, és a közös kutatási tennivalókról tárgyalnak a Miskolci Egyetemen a visegrádi négyek…
Az elektronikus hulladékok feldolgozásához kötődő eredményeiket ismertetik, és a közös kutatási tennivalókról tárgyalnak a Miskolci Egyetemen a visegrádi négyek…
Az idén is növekedhet a magyar vegyipari ágazat – a tavalyi év után -, ugyanis ez év első felében a vegyi anyagok és termékek gyártásának bővülése elérte a 6,2…
A legkorszerűbb, melegenalakító berendezések beszerzésével lezárult a karosszériaelemeket gyártó Kirchhoff Hungária Kft. esztergomi gyárának 2,9 milliárd forintos…
A környezetvédelmi termékdíj törvényben 2014. július 1-i hatállyal változások következnek be.
Tizedik születésnapja alkalmából Zöld Szemüveg-díjjal és elismerő oklevéllel tüntetett ki újságírókat az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ).
Több mint 13 tonnányi hulladéktól szabadították meg a környezetet.
A környezetvédelem és a természeti erőforrások megóvása a MEWA-nál mindig is prioritást élvezett.
Aligha tudjuk elképzelni, hogy hogyan lehet megtisztítani egy olajos, zsíros gépalkatrészt anélkül, hogy a környezetet minden bizonnyal szennyező vegyszereket használnánk.
Több mint negyedmilliárd forintos beruházással, 95 százalékban az Új Széchenyi Terv támogatásával fejlesztik Zalaegerszegen a városi tulajdonú hulladékkezelő cég eszközeit.
Food-Grade Élelmiszer-ipari PET Műanyaghulladék Újrahasznosító Innovációs Központ elnevezéssel tudományos bázis és műanyag palack újrahasznosító üzem.