fbpx

Csend Hangja Klaszter

Írta: Szerkesztőség - 2014 május 06.

2014. április 25-én tartotta konferenciáját a Csend Hangja Klaszter, a több mint 2 éves fennállását és ezalatt elért eredményeit ünneplő, Magyarországon egyedülálló társadalmi célú összefogás.

 

 

A Klaszter célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét a siketek, nagyothallók és más fogyatékkal élők helyzetére, életkörülményeire, problémáira, de örömeire is, hogy ily módon a társadalom, és gazdasági élet szereplőit a fogyatékkal élők helyzetének javítása érdekében országos aktív szerepvállalásra ösztönözze.

Dr. habil. Vass László, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola rektora, a klaszter elnöke köszöntötte a kedves vendégeket, majd Csizi Péter, Pécs város Önkormányzatának Alpolgármestere méltatta Fanni és a klaszter munkáját.

Fekete Gyula, a BKK Közút Térinformatikai alkalmazás-fejlesztési osztályvezetője a vállalat keretein belül tartott jelnyelvi oktatás eredményeiről és siket kollégáival való együttműködésről tartott rendkívül érdekes és tanulságos előadást.

A konferenciát megtisztelte jelenlétével többek között Meszlényi Rózsa Ph.D. a Tomori Pál Főiskola rektora, Zugmann Péter, Budafok-Tétény Alpolgármestere, aki Szabolcs Attila Polgármester úr szavait tolmácsolta, Hegedűs Tamás országgyűlési képviselő úr, valamint Vajda Alexandra personal stylist is.

Rendkívül érdekes és elgondolkodtató előadást hallhattunk az Együtt az Eltűnt Gyermekekért Alapítvány munkájáról is Sinka Vivientől, aki Weisz Fannihoz hasonlóan (2013 – Fiatalok a Fiatalokért díj nyertese), 2014-ben kapta a Fiatalok a Fiatalokért díjat, az Új Nemzedék Program jóvoltából.

Nyilas Orsolya a Vodafone angyal programról tartott látványos bemutatót, mely egyedülálló CSR kezdeményezés. Bartos Pál a Hallatlan Alapítvány munkáját mutatta be. Az alapítvány többek között online jelnyelvi tolmácsszolgálattal foglalkozik, rendszeres időközönként indít jelnyelvi tanfolyamokat, illetve nevükhöz fűződik a jelnyelvi híradó elindítása is. A Publicity Aim Kft. alapító tagként már a kezdetektől segíti a klaszter és Weisz Fanni munkáját. Munkatársuk, Pivarcsi Bianka előadása Böjte Csaba biztató szavaival zárult: „Aki nem hisz abban, hogy mennyi jó ember van, az kezdjen el valami jót tenni, és meglátja, milyen sokan odaállnak mellé€.

A moderátor szerepét Dobronyi Tamás, címzetes egyetemi docens, a Csend Hangja Klaszter projektmenedzsere töltötte be.

A rendezvény Weisz Fanni „A Csend világából a Csend hangjáig” című előadásával zárult, ahol a megjelentek izgalmas és edukatív jelnyelvi szituációs feladatok résztvevői lehettek.

 

 

2014. április 25.