fbpx

A segítségre szorulóknak bútorokat adományozott a Raben

Írta: Szerkesztőség - 2016 március 17.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Tahi utcai raktárába többszöri fordulóval, több mint 30 raklapon érkeztek meg a bútorok a Raben Trans European Hungary Kft.-nek köszönhetően, 2016 február végén. 

A vállalat a feleslegessé vált, de még jó állapotú bútorait ajánlotta fel a segítségre szorulók részére és szállította ki azokat a szeretetszolgálat központi raktárába.  Szekrények, asztalok, székek várják gazdáikat.

„Mára már vállalatunk életének szerves részévé vált a társadalmi felelősségvállalás. Mindennapi tevékenységeinkben is szem előtt tartjuk a környezetünkre való odafigyelés fontosságát, ezért döntöttünk úgy, hogy az általunk nem használat bútorokat hasznossá tesszük és támogatunk ezzel olyan embereket, akiknek ez segítséget jelenthet.” – mondta el Bolyki Ágnes, a Raben Trans European Hungary Kft. CSR koordinátora.

„A Raben vállalat közreműködésének köszönhetően már a tavalyi évben is igen jelentős segítséget kaptunk, amikor is sikerült áthidalnunk a távolságokat egy jelentős mennyiségű élelmiszeradomány eljuttatásában. A mostani felajánlás és a bútorok raktárunkba történő eljuttatása is nagy segítséget jelent számunkra. Az adományba kapott bútorokat – rászorultsági alapon – lakossági körben adományozzuk tovább, illetve  intézményeink (idősek otthona, családok átmeneti otthona, hajléktalan szállók stb) bútorainak pótlására, cseréjére használjuk fel.”  – nyilatkozta Király György, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat üzemeltetési vezetője.