A jubileumi esemény középpontjában a smart logisztika áll, vagyis olyan megoldások ismertetése, amelyek ebben a technológiailag folyamatosan változó világban hozzásegítik az egyént és a vállalatokat a sikeres működéshez.
–Az idei Kongresszus nagyon különleges a számunkra, hiszen jubilálunk. Büszkék vagyunk arra, hogy immár 25 éve szervezzük a szakma legnagyobb konferenciáját, amelyen az elmúlt években közel 500 résztvevőt számlálhattunk. Minden évben igyekszünk úgy kialakítani a programot, hogy az egyes szakterületek legfontosabb kérdéseit járjuk körül. Idén éppen ezért esett a választásunk a smart logisztikára, hiszen az Ipar 4.0 megoldásai választ adhatnak az iparágat érintő jelenkori kihívásokra – mondta Kőhegyi Anita, a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság ügyvezető igazgatója.
A rendezvény újdonságként a résztvevőknek esélye nyílik megmérettetni magukat egy üzleti szimulációs játék keretében. A játékosoknak három napon keresztül egy virtuális cég vezetőiként valós versenyhelyzetet szimuláló piacon kell helytállnia, ahol az egyes döntések üzleti következményei követhetőek nyomon.
A szervezet elnöksége hagyományosan az éves kongresszuson adja át Az Év Logisztikai Menedzsere, Az Év Beszerzési Menedzsere, valamint a Logisztikai Kiválóság Díjat. Ezekkel a szakmai díjakkal hívja fel a figyelmet a legjobb hazai gyakorlatokra. Novemberben az is kiderül, hogy idén kiknek a pályázata nyert az egyes kategóriákban.
A 25. MLBKT Kongresszus gyémánt fokozatú támogatója a Flex, az innovatív tervezési és elektronikai gyártási szolgáltatások vezető vállalata. Az ezüst szponzorok között megtalálható a felsőkategóriás telematikai megoldásokat nyújtó WebEye Magyarország és az egyik legnagyobb hazai logisztikai háttérszolgáltató, a Logi-Store. Velük és számos más kiállítóval is találkozhatnak a Kongresszusra kilátogatók.
A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság évről évre kiemelkedő színvonalon rendezi meg az iparág legjelentősebb eseményét.
Összeállította: Kalmár Nárcisz