Már történelmi fogalommá vált a gmk-k világa. A ’80-as évek sikeres munkavállalási megoldása mára ugyan feledésbe merült, de számtalan vállalkozói ötlet akkoriban pattant ki. A pécsi KONTAKT-Elektro Kft. gyökerei is ide nyúlnak vissza, azokra az évekre és persze az azóta eltelt 35 évre, annak sikereire emlékezett a vállalat. A közelmúltban elkészült 3-as üzemcsarnok ünnepélyes átadását is a születésnaphoz kötötték, amit partnereinek, beszállítóinak és munkatársainak társaságában ünnepelt a cég. A nagyszabású rendezvényen természetesen mi is részt vettünk.
Egy kis történelem
Hat vállalkozó kedvű, a villamos automatizálás és berendezésgyártás területén nagy tapasztalatot szerzett szakember 1982-ben alapította meg a KONTAKT GMK-t. Az időközben kft-vé alakult cég az évek során ismert hazai és nemzetközi iparvállalatok beszállítójává vált a villamos automatizálás, az elektro- és szenzortechnika különböző területein. A 2004 óta a vállalat az alapító Hirth Ferenc és családja tulajdonába került, azóta is családi vállalkozásként üzemel.
A jelen – számokban
A folyamatos beruházások következtében jelenleg már 15000 m2-es telephelyén 6000 m2 korszerű műhelyépületekben termel, végzi állandó jelleggel termék- és technológiafejlesztéseit. A KONTAKT-Elektro tevékenységének stratégiai területe az ipari létesítmények és technológiai sorok villamos automatizálásához szükséges készülékek és berendezések tervezése, gyártása és helyszíni szerelése. A 2000-es évek közepétől a társaság jelentős referenciákat szerzett automatizált intralogisztikai rendszerek tervezése, gyártása és helyszíni üzembe helyezése terén.
A villamos automatizálással és ipari technológiákkal kapcsolatos berendezésgyártás a társaság 35 éves történetét tekintve már több mint 40 országban képezik a KONTAKT-Elektro referenciáját. A társaság életében jelentős exporttevékenység a gyártási tevékenység éves árbevételének 65-80%-át képezi.
A KONTAKT-Elektro munkavállalói létszáma az elmúlt 6 évben a duplájára nőtt, jelenleg 70 fő. Az éves árbevétel 1,3-1,6 milliárd forint között alakul. A közeljövőben mintegy 10-15 villanyszerelő szakmunkás, illetve 3-4 villamos-, mechatronikus- és gépészmérnök felvételét tervezi a társaság.
És, ami már a jövőt sugallja
A KONTAKT-Elektro tulajdonosai 2014-ben felvásárolták az egyedi gépgyártással, továbbá svájci licencia alapján ipari ragasztás-technológiákkal foglalkozó Robatech Kft-t, melyet a tulajdonosok néhány éven belül egy 20 fős speciális gépgyártó céggé szeretnének fejleszteni. A Robatech Kft. tevékenysége szorosan kapcsolódik a KONTAKT-Elektro fejlesztési és gyártási profiljához, a két társaság számos, közösen megvalósított és jelenleg is futó gépgyártási, automatizálási és robotizálási projektben működik együtt.
A társaság 2011-től kezdődően két, egyenként 1300 m2-es gyártócsarnokot épített, melyek termelésbe állítása tette szükségessé az új, 1050 m2 hasznos alapterületű új üzemcsarnok felépítését. A csarnok egyrészt a központi anyag- és áruraktár szerepét tölti be, másrészt helyt ad a közeljövőben pályázati támogatással beszerezni tervezett 3D-s lézerközpontnak is. Cromwell jelmondatát tehát nem véletlen idéztük a címben: a 35 év folyamatos fejlesztésekkel, átalakulással, innovációval és a piaci lehetőségek kiaknázásával telt Pécsett.
Kattintson a képre a további képekért
Generációváltás korszakát éli a hazai vállalkozói réteg, hisz a hajdanán nagy lendülettel bíró cégalapítók ma már a visszavonulást fontolgatják. Nem egyszerű ez, mi ennek mégis egy követendő példáját láthattuk. – A 35 éves múlt már kijelölte a jövőt – foglalta össze a rögtönzött időutazást Hirth Ferenc. És valóban: sokéves előkészület és közös munka után az alapító-ügyvezető folyamatosan átadja fiainak a vezetést.