Pályázat új technológiák és üzleti modellek bevezetésére

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által gondozott Ipar 4.0 támogatási program 2019-ben is 1,5 milliárd forint forrással járul hozzá az innovatív újraiparosításhoz, elsősorban az innovációs tevékenységeket és azok eredményeinek ipari alkalmazását helyezve előtérbe.

Szigeti Ádám, az Innovációs és Technológiai Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy a program az új technológiák mellett új üzleti modellek kialakítását, bevezetését, a nagy hozzáadott értéket termelő szolgáltatások megjelenését is segíti. A támogatás elérhető nagyvállalatok, kis- és középvállalkozások, valamint képző intézmények számára is.

A program célja az együttműködések és hálózatok kialakításának ösztönzése, ezért a nagyvállalatok számára nyújtott támogatásoknak tovagyűrűző technológia-fejlesztési és keresleti hatást kell eredményezniük a kis- és középvállalkozások, startupok, az oktatás-képzés irányába. A támogatási kérelem benyújtására 2019. június 25-ig van lehetőség, olvasható az MTI hírében.

A kérelmek értékelése, a döntéshozatal és a nyertesek kiértesítése, a támogatói okiratok kiadása a tervek szerint még júliusban megtörténik. A projekt végrehajtására és az elszámolásra a kiíró 2020 végéig biztosít lehetőséget.

Az Ipar 4.0 támogatási program a feldolgozóipar és az IKT szolgáltatási szektor intelligens eszközökre épülő digitalizációs átalakítását támogatja. A program tavalyi, szintén 1,5 milliárd forintos keretéből 8 kérelem nyert támogatást. Valamennyi támogatott projekt a sikeres lezáráshoz közeledik, az elszámolások a nyáron befejeződnek.