A Trans-Sped Csoport stratégiájának évek óta része a jövő logisztikusainak képzése, a vállalat tudásbázisának megosztása és a szakmai képzések támogatása. A már ötödik éve megtartott programsorozat akadémiává nőtte ki magát, viszont az idén alkalmazkodni kellett a megváltozott körülményekhez. Webinársorozat formájában adták át idén tudásukat a Trans-Sped vezetői, melynek köszönhetően országossá vált a rendezvény.
Mihály Attila
– A szakmai utánpótlás biztosítása kiemelt fontosságú az iparágban, amit a jelenleg kialakult vírushelyzetben sem hagyhattunk figyelmen kívül. Emellett ismerjük az oktatók, tanárok új kihívásait, és szerettünk volna számukra támogatást nyújtani. Évek óta tartunk előadássorozatokat és nyitjuk meg a raktárlogisztikai területeket az ifjú logisztikusoknak, így több ezer fiatal vett már részt a programjainkon. Ezt a képzést a vírushelyzet miatt most az online térbe költöztettük, viszont igyekeztünk olyan előadókat meghívni, akik a logisztika speciális szaktudást igénylő területét mutatják be – mondta el Fülöp Zsolt, a Trans-Sped Csoport ügyvezetője, a Trans-Sped Akadémia alapítója.
A Trans-Sped első alkalommal szervezett online szakmai előadást a téma iránt érdeklődőknek. A kezdeményezés sikerét jól mutatja, hogy nagy igény mutatkozott a hiteles és erős szakmai alapokon nyugvó tudásra, ugyanis a három előadás összesen 450 fő részvételével zajlott. A logisztikai webinársorozat célja az volt, hogy közelebb hozzák a szakmát a diákok és a logisztika iránt érdeklődők számára.
A webinárok megtartása egy új lehetőség volt arra, hogy a vállalat megszólítsa a szakmát, és a jelenlegi helyzetnek hamar megmutatkoztak az előnyei. Míg a korábbi években a Trans-Sped telephelyein tartott nyílt napokra túlnyomórészt a környék oktatási intézményeiből érkeztek látogatók, addig most az online elérhetőség miatt nem szabott gátat a fizikai távolság, és Zalaegerszegtől Budapesten át egészen Debrecenig felölelték az országot az érdeklődők.
Az első két előadás a logisztikai szakma egy-egy különleges területével foglalkozott. Első nap a légi szállítmányozás hazai fejlődéséről és kihívásairól tudhattunk meg részleteket Mihály Attilától, a Trans-Sped légi-tengeri szállítmányozási osztályvezetőjétől.
A második napon pedig a tengeri szállítmányozás kérdéseivel és a kínai import új megoldásával, a vasúti konténeres szállítmányozással foglalkoztak.
A harmadik webinár kimondottan a pályakezdők számára készült. A Trans-Sped HR igazgatója, Kelsánszky Mária tartott előadást a logisztikusok számára elérhető karrierlehetőségekről, valamint hasznos tanácsokat hallhattak az álláskeresésről és interjúra felkészülésről.
Az előadók sok hasznos tudást osztottak meg a résztvevőkkel, ezért a cég nyilvánosan is elérhetővé tette a webinárok anyagait azok számára, akik nem tudtak részt venni az élő előadáson. Az előadások elérhetők ITT!