Kötelezővé válhat az italcsomagolások visszaváltása

Írta: Csomor Zsolt - 2020 augusztus 25.

Szeptember közepén kerülhet a kormány elé az új italcsomagolási hulladék visszaváltási rendszer bevezetéséről szóló előterjesztés. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) javaslatot tesz a visszaváltási rendszer kötelezővé tételére.

 

 

Az italcsomagolások jelenlegi, önkéntességen alapuló visszaváltási rendszere nem hatékony, ezért tett javaslatot a tárca a visszaváltási rendszer kötelezővé tételére.

Három ütemben tennék kötelezővé a visszaváltást annak érdekében, hogy az egyutas italcsomagolásokból képződő hulladékokat minél nagyobb arányban lehessen visszagyűjteni az újrafeldolgozáshoz. Az első ütemben a műanyag- és üvegpalackok, valamint fémdobozok visszaváltását tennék kötelezővé. Ezt követnék a társított, rétegzett italkartonok, majd legvégül a használt sütőolaj visszaváltását vezetnék be a javaslat szerint.

A javaslat szerint a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű kereskedelmi egységeket kell bevonni a kötelező rendszerbe, a betétdíj mértékét pedig a környező országokhoz kell igazítani. A kereskedelmi egységek mellett be kell vonni az önkormányzatokat, benzinkút hálózatokat, és a nyitott és zárt bevásárlóközpontokat üzemeltető vállalkozásokat is. Időszakos jelleggel akár fesztiválokra, fürdőhelyekre is telepítenének visszaváltó automatákat.