Mire ad még választ a Covid a légi szállításban?

A légiforgalom szén-dioxid-kibocsátása tavaly Európában 56,9%-kal csökkent a 2019-es adatokhoz viszonyítva, ehhez kapcsolható a személy- és teherszállításban a járatok számának 54,5%-kal világjárvány miatti mérséklődése – hívta fel a figyelmet az összefüggésekre az európai légiforgalmi szolgálat, az Eurocontrol.

A vizsgálat rámutatott, hogy a légi járatok számának csökkenésével közel arányosan mérséklődött az európai légtérben a légi járatok szén-dioxid-kibocsátása 2020-ban.

 

Airbus 330 típusú teherszállító
Airbus 330 típusú teherszállító érkezik Kínából (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

 

Az egyes országokban mért változási mutatók között nagy eltérések tapasztalhatók

Jelentős eltérések voltak az országonkénti kibocsátás-csökkenésben, úgy, hogy a repülés összes szén-dioxid-kibocsátását az indulási országhoz számították.

A legtöbb ország által produkált érték az 50-70%-os kibocsátás-csökkenési tartományba esett. Jelentősen befolyásolta károsanyag-kibocsátás mértékét: a flotta felépítése; a repülőgépek kora; a repülési távolság; a járatcsökkenés mértéke.

A legalacsonyabb mértékben (13%) Luxemburgban csökkent a kibocsátás, ezt a szakemberek az áruszállítás erősödésével magyarázták. Ezt követte Belgium (közel 30%), itt is emelkedett a teherjáratok aránya (11%-ról 25%-ra).

A legnagyobb szén-dioxid-kibocsátási csökkenést (70%-ost vagy ehhez közeli értéket) realizált: Horvátország; Csehország; Izland; Montenegró; Szlovákia; Szlovénia. Magyarországon 62%-os csökkenést mondhat magáénak.

 

Airbus 330 típusú teherszállító
Airbus 330 típusú teherszállító kirakodása (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

 

A pandémiát megelőzően, 2019-ben az Eurocontrol által követett járatok mintegy 85%-a kereskedelmi utasszállító volt, a maradékot az áruszállítás, az üzleti repülés és a menetrend nélküli járatok tették ki. A világjárvány jellemezte évben a légi szállítás számának drasztikus csökkenése mellett ez az arány megfordult, a teherszállítások tették ki a forgalom zömét.

A légijáratok puszta számának csökkenése/csökkentése által elért károsanyag-kibocsátási eredmények akár tovább is növelhetők, ha a Readingi Egyetem tudósai által vázolt módszert – miszerint az útvonalválasztást össze kell hangolni a nagy magasságban gyorsan áramló szelekkel – is alkalmaznák a légi szállításban.

 

Airbus 330 típusú teherszállító
Budapest Nemzetközi Repülőtéren a légi szállítmány csomagjai bekerülnek a logisztikai rendszerbe (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

 

A légi szállítás jelentős visszaesését, a személyek országok közötti mozgását jól támasztja alá a Wizz Air tavalyi forgalom kimutatása és Spanyolország turisztikai eredményei:

  • A Wizz Air például a jelenleg a kapacitása mintegy 15-20%-át üzemelteti, mivel nagyon sok országban továbbra is szigorú beutazási korlátozások vannak hatályban. Azonban a nyári szezonra jelentős fellendülésre számít, bízik, hogy kapacitásának kihasználtsága 2021. évben meg fogja haladni a tavalyi 80%-ot.
  • Spanyolország tavaly 18,9 millió turistát fogadott (ez 77,3%-os visszaesést jelent az előző évhez viszonyítva). Azonban ennek többsége, 13,7 millió fő repülővel érkezett annak ellenére, hogy a légi közlekedés a pandémia miatt jelentős korlátozások alatt állt.

 

Forrás: MTI

Összeállította: Barna Ferenc

covid csomag csomagolás járvány környezetvédelem légi légi szállításban légiforgalom logisztika szállítás tranzit vírus
..