fbpx

Elcsitul a hulladékügy, a hulladék tulajdonosa is nyer

Írta: Sándor Ildikó - 2021 március 16.

Ahogy azt már korábban is megírtuk, az Országgyűlés végül elfogadta a hulladékgazdálkodási rendszer megújítására vonatkozó törvényjavaslatot, amely így már megfelel az Alkotmánybíróság döntésében foglaltaknak.

A Világgazdaság beszámolójában Steiner Attila (Innovációs és Technológiai Minisztériuma (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára) nyilatkozta: a körforgásos gazdaságra való átállást, az illegális hulladéklerakók felszámolását, a hulladékot illegálisan elhelyezők szigorúbb büntetését, a visszaváltási rendszer kialakítását és a hulladékgazdasági tevékenység racionalizálását célozzák.

 

hulladék hulladéktörvény illegális szemetelők
Fotó: Czeglédi Zsolt MTI

Egy (magán)kézben lesz az összegyűjtés

A hulladékgazdálkodási feladatok hatékonyabb ellátása és koordinálása új koncessziós modellben valósul meg, amelyben az állam által meghatározott feladatokat – a hulladék összegyűjtésétől egészen annak hasznosításra történő előkezeléséig – egy magánszereplő fogja elvégezni.

A koncessziós társaságnak vállalnia kell, hogy teljesíti az Európai Unió által meghatározott, évekre lebontott hulladékgazdálkodási célszámokat, elvégzi a szükséges beruházásokat, miközben a családok rezsiköltségei sem emelkednek.

Kompenzációt kap a hulladék tulajdonosa

Az elfogadott szabályozás maradéktalanul eleget tesz az Alkotmánybíróság döntésében foglaltaknak azzal, hogy részletes eljárásrendet tartalmaz, amely az Alaptörvény rendelkezéseivel összhangban rögzíti, hogy az értékkel rendelkező hulladék tulajdonosa részére kompenzációt szükséges nyújtani a hulladék átadásakor.

Ezek a rendelkezések biztosítják, hogy a koncessziós rendszerben sem éri hátrány a hulladék tulajdonosait amiatt, hogy a hulladékuk kezelését – választási lehetőség helyett – azt kizárólag a koncesszornak kell, hogy átadják – mondta Steiner Attila.

Az illegális lerakók szigorú szankciókra számíthatnak

Márciustól a jogsértőket a kormányhivatalok szervezetén belül létrejövő hulladékgazdálkodási hatóság – más szervekkel együtt – szigorúan büntetheti. Az illegális szemetelőknek pénzbírságot kell fizetniük, a jelentős mennyiséget meghaladó hulladék elhelyezéséért három évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható lesz, a veszélyes hulladék vagy különösen jelentős mennyiségű hulladék elhelyezéséért pedig akár öt év szabadságvesztésre ítélhető az elkövető.

Visszaváltós lesz az italcsomagolás

Az italcsomagolásra vonatkozóan az állam kötelező visszaváltási díjas rendszert alakít ki, az üveg és műanyag palackok, valamint a fémdobozok vásárlásánál betétdíjat kell majd fizetni, amely a kiürült csomagolás automatás vagy kézi visszaváltó helyeken történő visszaváltásánál teljes mértékben visszajár. Ettől az intézkedéstől az italcsomagolási hulladékok minél nagyobb arányú visszagyűjtését és azokból újra csomagolás előállítását várja a hatóság.