Az már RCH teszteli az első villany-hibrid tolatómozdonyát

Megérkezett Kínából Európába a Rail Cargo Hungaria (RCH) megrendelésére kifejlesztett árufuvarozási feladatokra optimalizált első villany-hibrid tolatómozdony, amelynek tesztelése már meg is kezdődött Csehországban. A világ legnagyobb vasúti járműgyártó – a CRRC Group – leányvállalata, a CRRC Zhuzhou Locomotive Co., Ltd által megépített két vonali és a két tolatómozdony a tervek szerint 2022-ben kezdi meg a szolgálatot a magyar pályahálózaton.

 

A felsővezetékes szakaszon tölti az akkumulátort

Magyarország piacvezető árufuvarozó vállalata, az RCH számára kiemelten fontos a villany-hibrid technológia kialakítása, mivel a régióban még nem teljes a vasúti infrastruktúra villamosítása, valamint az iparvágányok és rakodóvágányok fölött sincs Magyarországon felsővezeték.

 


Kép forrása: RCH

 

Emiatt az érintett vontatási és tolatási feladatokat eddig külön dízelmozdonyok kivezénylésével oldották meg, a villany-hibrid technológia ezt a költséges és környezetszennyező műveletet váltja majd ki.

A mozdonyok a felsővezeték áramforrását, valamint a lítium-titanát akkumulátort alkalmazzák a tolatási műveletekhez a felsővezetékkel nem rendelkező szakaszokon. A jármű a felsővezetékes szakaszokon pedig feltölti a lítium-titanát akkumulátort.

Az integrált váltakozó áramú meghajtórendszer fékezés során a vonat mozgási energiáját villamos energiává alakítja át, és visszatermeli az akkumulátorba, ezáltal töltve azt. Az akkumulátorcsomag vontatási kapacitása 350kWh, a lítium akkumulátort felsővezetékről 2,5 óra, hálózatról pedig 8-10 óra alatt lehet teljesen feltölteni. A mozdony semmilyen káros anyaggal nem terheli a környezetet, a szuperkapacitás révén felsővezeték nélküli sík pályán egy 800 tonnás szerelvényt 85 percig képes vontatni 20 km/h sebességgel.

 

áruszállítás logisztika mozdony rch tolatómozdony vasút villany-hibrid vonat
.
.