Izgalmas termék, optimális csomagolás és az iparági brókerek

Írta: Transpack-2022/III. lapszám cikke - 2022 június 10.

Két izgalmas történet ír egy harmadikat a CSAOSZ tavalyi Hungaropack-díjasai között. Az egyik sztori főszereplője közel egymillió forintos árkategóriájú prémium vasaló, a másik egy Európában is párját ritkító hazai nyomda- és csomagolóipari szolgáltató. A harmadik pedig olyan csomagolás, ami önmagában is modellezi, hogyan optimalizálható egy csomagolás, és hogyan ötvözhető egy sor logisztikai előny a szakemberek-tervezők keze alatt.

Egy alkalmazott próbálta ki a vasalók Bentley-jét

Az egyik történet főszereplője tehát egy prémium kategóriás termék: a nagy múltú Laurastar gőzvasaló. A svájci márka története „iparági regénybe” illő. A tulajdonosok a hőskorban (a 70-80-as években) hagyományos vasalókkal házaltak, és kezdetben sem saját gyártással, sem gőztechnológiájú készülékekkel nem akartak foglalkozni. Végül a cég egyik alkalmazottja kipróbált egy addig a raktár mélyén porosodó gőzvasalót. Annyira megtetszett neki, hogy felvetette párjának, hadd tegyen vele próbát a piacon… – Akkora sikere lett, hogy azóta nemcsak forgalmazzák, de pár éve maguk gyártják is a készüléket – göngyölíti fel a kezdeteket Tarlós László. A márka hazai beszerzési vezetője volt az, aki a svájciak megbízásából, Portugáliából Magyarországra költöztette a beszállítói bázist.

A Laurastar vasalók ma a világ egyik legpatinásabb, az elit vásárlókörök egyik legkedveltebb termékei. Ezek borsos árát a míves látványvilágon túl többek közt az indokolja, hogy ez a márka valóban gőzzel éri el a kívánt hatást: nem 1-2, hanem 3,6 bar nyomás préseli ki a 130 °C-os gőzt, ami mégsem éget, mert a ruhát (vagy a vasalást végző kezét) csak száraz gőz éri. A minőségen kívül számos olyan extrát nyújt a készülék, amit más vasalók nem: speciális okostelefonos alkalmazás regisztrálja a felhasználási adatokat, szükség esetén figyelmeztet, figyeli a felhasznált víz lágyságát-keménységét, és jelzi az időszakos szervizigényt. Az elitek szférájában állítólag olyan ez a vasaló, mint az autók világában a Bentley: még a szervizben is büszkeség megjelenni vele…

csomagolás
A Laurastar-vasaló optimalizált szállítási csomagolása (fotó: Packking Kft./Király László)

A csomagolásoptimalizálás előnyei

A csomagolástechnológus – azaz konkrétan Király László, a Packking Kft. országszerte ismert szakembere – azt a megbízást kapta, hogy optimalizálja a Laurastar gőzvasalók szállítási csomagolását. E készülékek Európában háromféle méretben kaphatóak. Meglepő módon, a portugál gyárban a két nagyobb típust (Smart és „S”) két különböző méretű dobozba csomagolták annak ellenére, hogy jelentéktelen eltérés van köztük. – Az általunk megtervezett új dobozokban egyrészt kevesebb, 8 helyett csupán 5 darab, a termék stabil elhelyezését biztosító belső elrendező van, ám úgy, hogy ezzel párhuzamosan az áru védelme is hatékonyabb lett. A doboz méretét továbbá úgy alakítottuk ki, hogy jobban illeszkedjen a szállítási konténer méretéhez, így jelentős logisztikai előnyt, 13 százalékos kiszállítási hatékonyságnövekedést értünk el: 8 helyett 9 rakat halmozható az egységrakományban. Mindezzel a készlet a felére, de a tárolási költség is jelentősen csökkent, és költségtakarékosabb lett a gyártás. Kevesebb az alapanyag-felhasználás is, ami a környezetterhelés mérséklését eredményezi – foglalja össze a Packking Kft. ügyvezetője. Így az alapanyagban 60, a készletben 50, árban pedig 5 százalékos megtakarítást értek el úgy, hogy a két különböző típusú Laurastar gőzvasaló egységesített, optimalizált dobozokban kerül a viszonteladókhoz.

Mindenki jól járt a magyar szakértelemmel

Komoly mérnöki munka áll egy ilyen csomagolásoptimalizálás mögött – teszi hozzá Király László. Túl azon, hogy például 12 helyett már 4 cikkszám is elegendő a tárolóegység nyilvántartásához, a csomagolási takt-idő csökkenésével magasabb termelési hatékonysághoz segítették a svájci gyártó hazai üzemét.

A csomagolástervezés egyik szépsége ebben rejlik – mutat rá a szakember. – Sokszor előfordul, hogy a gyártóban fel sem merül, milyen lehetőségek lennének alapanyag-takarékosságra, csomagolásoptimalizálásra, és hogy ezzel milyen jelentős megtakarításokat érhet el. Ebben az esetben sem írta elő a megbízás ezt a feladatrészt, mi azonban észrevettük a két vasalótípus csomagolásának egységesítési lehetőségét, és meg is oldottuk: ezzel így most mindenki jó járt!

Iparági bróker segíti a megrendelőket optimális megoldáshoz

Az, hogy a csomagoló- és nyomdaipar szakmai cégei a megrendelők helyett törjék magukat a jó és még jobb megoldásokon, ugyancsak színezi ezt a történetet. A Laurastar vasalók dobozainak gyártását ugyanis az a Print Brokers Team Kft. végzi, amely kezdettől azt a célt tűzte maga elé, hogy a megbízó és a nyomdaipar között teremt win-win helyzetet eredményező összeköttetést. A cél az, hogy legyen a gyártó és a megrendelő között egy olyan szakmai fél, amelynek rálátása és ráhatása van arra, milyen megrendelést hol és mely hazai cég teljesítsen – így érhető el optimális ár, minőség, rövid teljesítési határidő.

csoportkép
Képünkön (b-j): Gönczi Botond, a Print Brokers Team készletkarbantartásért és a logisztikai folyamatok optimalizálásáért felelős vezetője; Egyházi Zsolt, a Print Brokers Team ügyvezető igazgatója; Tarlós László, a Laurastar beszerzési vezetője és Király László, a Packking Kft. ügyvezető igazgatója

A képlet egyszerű: még a nyomda- vagy csomagolóiparral kapcsolatban álló megrendelők sem tudhatnak mindent a magyarországi műhelyek, gyárak, manufaktúrák profiljáról, kapacitásairól, erősségeiről. Mi arra szövetkeztünk, hogy egyfajta brókerként, szolgáltatást kínálunk a megrendelőnek: ő megmondja, mire van szüksége, mi megtaláljuk és biztosítjuk neki a lehető legjobb árú, az igényeinek leginkább megfelelő profilú gyártót, legyen szó névjegykártyáról, könyvről, csomagolóeszközökről vagy bármi másról ezen a tág szakterületen – vázolja tömören a Print Brokers Team ügyvezető igazgatója. Egyházi Zsolt szerint is úttörő tevékenységről van szó, amit az alapoz meg, hogy évtizedes szakmai munkájuk alapján mind ő, mind az említett dobozprojekt tervezője, Király László a hazai iparág minden szereplőjét, lehetőségeit jól ismerik. – Független képviseletként nem vagyunk egy-egy gyárhoz, annak speciális technológiájához, „erősségéhez” kötve: Mi valóban azt ajánlhatjuk, ami az adott projekt megvalósításához a legjobb. Mégis tudunk garanciát vállalni, mert kellő mennyiségű kapacitást kötünk le a hazai gyártóknál annak érdekében, hogy lényegében mindenféle igényre megoldást tudjunk adni, optimális költség-, pénzügyi és időbeni teljesítési viszonyok között – teszi hozzá Egyházi Zsolt. Sajátosan erősíti a Print Brokers Team szerepvállalását, hogy ez a fajta piac- és kapacitásbiztosítási szolgáltatás, bármily hihetetlen is, nemhogy drágítja a gyártást, hanem épp ellenkezőleg: a Print Brokers Team (PBT) közreműködésével jelentős költségcsökkentést érhetnek el a megrendelők. – Azzal, hogy rátalálunk a legoptimálisabb megoldásra, pénzt, időt és energiát takarítunk meg a megrendelőinknek. Mára a tevékenységünk messze túlmutat egy klasszikus közvetítői szerepkörön. Egyrészt a papíripari láncot sújtó ellátási problémák kiküszöbölésére jelentős alapanyag-készletet halmoztunk fel, másrészt a megrendelőink növekvő igényt támasztanak logisztikai szolgáltatásaink iránt. Elvárják, hogy késztermékeiket raktározzuk, és igény szerint szállítsuk be. A tavalyi évben 5000 raklapra emeltük raktárkapacitásunkat – érzékelteti az iparági brókertevékenységből, a nyomdaipari nagykereskedési és szolgáltatói szerepből eredő win-win-szituáció előnyeit, és a fejlődés irányát az ügyvezető.

*
A Packking Kft. és a Laurastar Hungary Kft. által közösen fejlesztett, a Print Brokers Team által gyártott, a Laurastar Smart és S termékeinek optimalizált szállítási csomagolásának tavaly ítélte oda a Hungaropack díját a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség szakmai zsűrije.

Kohout Zoltán